Egy babakocsi miatt tört ki veszekedés egy repülőn

Vágólapra másolva!
A beszámolók szerint az American Airlines egyik alkalmazottja kitépte egy utas kezéből a babakocsit, amivel majdnem eltalálta a gyereket is. 
Vágólapra másolva!

Felfüggesztették az American Airlines egyik alkalmazottját, miután előkerült egy videó, amely szerint az amerikai légitársaság egyik gépén veszekedés volt a személyzet és az utasok között,

a videón egy kisgyermekes síró anyát is lehetett látni.

A légitársaság egyik alkalmazottja kitépte a babakocsit a nő kezéből, megütötte a nőt, majdnem eltalálva a gyermeket – állt Surain Adyanthaya Facebook felhasználónak a videó pénteki közzétételével egyidejűleg kiposztolt bejegyzésében.

Az American Airlines vizsgálatot indított a San Franciscóból Dallasba tartó 591-es járaton röviddel a felszállás előtt történt incidens ügyében – közölte Leslie Scott, a társaság szóvivője.

A vita azon tört ki, hogy a nő magánál tarthatja-e a babakocsit a repülés alatt.

Szemtanúk szerint a férfi alkalmazott közölte a nővel, hogy repülés közben nem tarthatja a babakocsit az ülésénél.

A Tribune Media szerint a nő éppen helyet keresett a babakocsinak, amikor kitört a veszekedés. Egy férfi utas előrement, hogy megkérdezze annak az alkalmazottnak a nevét, aki elvette a nőtől a babakocsit. Ezután a Facebookon megjelent felvétel szerint a légitársaság egyik utaskísérője lépett be a gépbe, és összeütközött az utassal, majd veszekedni kezdtek.

A légitársaság közleményben fejezte ki sajnálkozását a történtek miatt, a nőt és családját az utazás további szakaszára az első osztályon helyezték el.

Pár napja volt már incidens

Április 9-én az United Airlines járatáról távolították el erőszakkal üléséből a biztonságiak a 69 éves vietnami származású, Kentuckyban élő David Dao orvost, aki az incidens miatt be akarja perelni a légitársaságot.

A járatot túlfoglalták, és a személyzetnek szüksége volt két helyre.

Véletlenszerűen négy utast választottak ki, egyikük volt az orvos, aki a betegeire hivatkozva nem volt hajlandó önként távozni a gépről. Az incidens során megsérült, kórházba kellett vinni.

A vezérigazgatóig ért a botrány

Az incidens után a légitársaság igazgatósági tanácsa helyi idő szerint pénteken úgy döntött, hogy a cég vezérigazgatója, Oscar Munoz, akinek az ügyben való eljárását erősen bírálták,

mégsem lesz automatikusan az igazgatótanács elnöke jövőre.

Oscar Munoz jövedelme idén nemcsak a cég pénzügyi teljesítményétől és a tőzsdei árfolyamok alakulásától függ majd, de az utasok megelégedettségétől is – közölte a légitársaság.

A vezérigazgató az incidens után nem akart bocsánatot kérni a cég alkalmazottainak küldött emailben általa rendbontónak és agresszívnek mondott utastól. A vállalat részvényeinek tőzsdei árfolyamzuhanása után azonban visszalépett, és végül bocsánatot kért.