Németország EU-tagságáról is tartanának népszavazást

Vágólapra másolva!
Elfogadta az őszi szövetségi parlamenti választásra készített programját és megválasztotta a kampányt vezető úgynevezett csúcsjelöltjeit vasárnap véget ért kölni kongresszusán a legnagyobb Bundestagon kívüli német párt, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD).
Vágólapra másolva!

A csúcsjelölti feladat ellátására titkos szavazással a nemzeti konzervatív irányzat vezetőjeként számon tartott Alexander Gaulandot és a jobboldali liberális irányzathoz sorolt Alice Weidelt választották meg.
Az AfD az első párt, amely a jobbközép CDU-tól és testvérpártjától, a Keresztényszociális Uniótól (CSU) jobbra elhelyezkedve országszerte jelentős tényezővé tudott válni a német belpolitikában.

A 2013-ban alapított párt országos támogatottsága 10 százalék körül van. Biztosnak tűnik, hogy az 5 százalékos bejutási küszöböt gond nélkül átlépi

a szeptember 24-i Bundestag-választáson, a nagy kérdés valószínűleg inkább az lesz, hogy képes lesz-e kétszámjegyű eredményt elérni.
A kétnapos kölni kongresszuson elfogadott választási programmal az AfD szembehelyezkedik a második világháború utáni kormányok politikájával, a közjogi rendszer mélyreható átalakítását irányozza elő. Álláspontja szerint

Németországban a szuverenitást egy "tikos szuverén", egy csekély létszámú "politikai oligarchia" gyakorolja, amelynek legfőbb érdeke saját befolyásának és jólétének megőrzése.


Az AfD a többi között bevezetné, hogy az államfőt közvetlenül kell megválasztani, és svájci mintát követve szélesítené a népszavazás intézményét, például népszavazáshoz kötné az alkotmánymódosítást. A programban kiemelték, hogy "adott esetben" brit mintára

Németország európai uniós tagságáról és euróövezeti tagságáról is népszavazást kellene tartani.


A párt az Európa-politikában azt az alapelvet képviseli, hogy az EU jelenlegi szerkezete, a "Lisszabon-Európa" nem megfelelő, helyette fel kell építeni a nemzetállami szuverenitáson alapuló EU-t. A többi között sürgeti, hogy Németország lépjen ki az euróövezetből.
A progam leginkább hangsúlyos elemei közé tartozik a menekültpolitikai alapvetés, amely ugyancsak szakítást jelent az eddigi német politikával. Például az uniós szintű "bevándorlási kvóta" helyett

be kell vezetni az elutasított menedékkérők eltávolítására vonatkozó "kiutasítási kvótát", meg kell szüntetni a menekültek családegyesítési jogát,

a határigazgatásban pedig az uniós külső határok mellett a német határok ellenőrzéséről is gondoskodni kell, így a zöldhatár őrzéséről is, amihez "integrált védelmi rendszerek", köztük kerítések szükségesek - sürgeti az AfD.
Az AfD programjában úgy fogalmaz, hogy

- fordul szembe a párt Christian Wulff volt államfő és számos tovább politikus álláspontjával, miszerint a mintegy 4,5 millió németországi muzulmán vallása és kultúrája az ország, a társadalom részét alkotja. Az AfD egyebek mellett sürgeti, hogy töröljék el a muszlimok "előjogait" az oktatásban, és számolják fel a muzulmán hittanoktatást az iskolákban.
További hangsúlyos társadalompolitikai elem, hogy a "befogadás kultúráját" (Wilkommenskultur) nem a külföldiekkel, hanem a Németországban születő gyermekekkel kapcsolatban kell ápolni.

Így a gyermekvállalást ösztönző, aktív családpolitikát kell folytatni és fel kell lépni a magzati élet védelmében, "adott esetben jogszabályi kiigazításokkal".


A kultúrpolitikában az AfD szakítást sürget a jelenlegi "emlékezetpolitikával", amely álláspontja szerint "beszűkült", csak a nemzetiszocializmus időszakára összepontosít. Helyette szélesebb látókörre van szükség, be kell vonni a német történelem azon korszakait is, amelyek lehetőséget adnak a "pozitív identitás" kialakítására. Azt is sürgetik, hogy közpénzből ne támogassanak "politikailag korrekt" művészetet és kultúrát.
A kongresszus első napján, szombaton egyébként tízezrek tüntettek a párt ellen Köln belvárosában. A vártnál kevesebb rendbontás történt, amit szakértők annak tulajdonítanak, hogy a kölni rendőrség történetének legnagyobb szabású intézkedésével, négyezer rendőr mozgósításával biztosították a tanácskozás helyszínét. A szélsőbaloldali tüntetőkkel folytatott szórványos összecsapásokban két rendőr megsérült, a demonstrálók egy rendőrautót felgyújtottak.