Autóbomba robbant Bagdadban, többen meghaltak

Vágólapra másolva!
Autóbomba robbant péntek este Bagdad központjában. A detonáció megölt négy embert, nyolcat pedig megsebesített - adta hírül az iraki rendőrség.
Vágólapra másolva!

A robbanás egy olyan utca közelében történt, amelyben több külföldi médium irodája, továbbá a francia nagykövetség épülete van.

Az iraki belügyminisztérium szóvivője azt mondta, hogy a robbantás öngyilkos merénylő műve volt, és rajta kívül

a három halálos áldozat mindegyike közlekedési rendőr

. A merénylő célpontja egy rendőrőrs bejárata volt.

A terrortett elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet jelentkezett, amely már többször hajtott végre hasonló támadásokat iraki biztonsági erők ellen.