Az egykori versenyló, Metro festőnek állt

Vágólapra másolva!
Metro olyan nagyszerű festő lett, hogy saját maga kereste meg további kezelései költségét. 
Vágólapra másolva!

A beteg lovat 2009-ben fogadta örökbe Ron és felesége. Metro a Belmont Park egyik kiváló versenyzője volt, aki

300 ezer dollárt keresett meg 8 versenye alatt.

De lábai súlyosan tönkrementek, így nem volt képes a tovább versenyezni. Több rehabilitációs kezelésen is részt vett. Egy darabig használtak a speciális cipők, amelyeket kialakítottak a lónak, de a 2012-es röntgenkép megmutatta, hogy a térdcsuklói össze vannak záródva. Az állatorvos jóslata szerint két év alatt oly mértékig összezáródtak volna, hogy az a lovat földre teríti.

Ron képtelen lett volna megszabadulni a lótól, így kitalált valamit, amivel több időt tudtak együtt tölteni. Észrevette, hogy a ló lábai rosszabbodnak, annál sebesebben képes valamit felkapni a szájába és használni azt. Ron végül festőecsetet adott a lónak. Metro orrát a vászonhoz tolta, majd megtanította neki, hogy hogyan tartson ecsetet. Először csak odaérintette az ecsetet majd elejtette. Aztán addig gyakorolta, míg mozdulatokat tudott vele tenni.

Végül Metro tehetséges festőnek bizonyult, olyannyira, hogy gazdája az alkotásaiból galériát nyitott.

Az első 4 festményt már az első héten eladták.

Metro alkotásai nem olyan tudatos mozdulatok, mint egy emberé, hiszen ő nem gondolkozik azon, mit kell festeni és hogyan tegye. Az ő képei spontán egyszerűek, vagy éppen befejezetlenek. A színek csak úgy vibrálnak a vásznon.

Metro sikertörténetét felkapta a tévé. Annyira népszerű lett, hogy 2014-re már 150 ember iratkozott fel a képekre várakozók listájára.

A festményekből származó bevétel egy új lehetőséget adott Metrónak a felépüléshez. Az állatorvos egy Tildren nevű gyógyszert fecskendez e közvetlenül a ló térdébe. Ez a kezelés hatékonynak bizonyult, Metro még néhány évvel tovább élhet.

Ronéknak lett egy új lova, megpróbálta őt is megtanítani festeni, de nem járt sikerrel.

Ron egyszerre dolgozik Metro mellett művészeti asszisztensként és igazgatóként. Szerinte a lova egy A-listás extrovertált személyiség.