Beélesítették a THAAD rakétavédelmi rendszert Dél-Koreában

Feszültség a Koreai-félszigeten - THAAD
Golfpályából rakétabázis
Vágólapra másolva!
Hadrendbe állították Dél-Koreában a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszert, amely így készen áll arra, hogy elhárítson egy esetleges észak-koreai rakétatámadást - erősítette meg kedden Rob Manning, a Dél-Koreában állomásozó amerikai csapatok szóvivője. Kína a bejelentés hatására ismét tiltakozott a rendszer dél-koreai telepítése miatt.
Vágólapra másolva!

Rob Manning részletekkel nem szolgált, csak megerősítette az amerikai és dél-koreai sajtóban megjelent hírek helytállóságát. Egy meg nem nevezett amerikai tisztségviselő úgy tájékoztatta az AFP francia hírügynökséget, hogy egyelőre a rendszer "rakétaelfogó képessége kezdetleges".

Gyorsítottak

A THAAD-ot alig egy hónappal az után állították hadrendbe, hogy megkezdődött a rakétaütegek telepítése az Észak-Cshuncshon tartomány Cshongdzsu településén, olyan területre, ahol korábban egy golfpálya volt. Az eredeti terv szerint ez év végére lett volna harcra kész a rakétavédelmi rendszer, de az egyre veszélyesebbnek ítélt észak-koreai rakétakísérletek miatt a folyamatot felgyorsították. A THAAD képességeinek maximumán kis- és közepes hatótávolságú ballisztikus rakéták megsemmisítésére képes röppályájuk középső szakaszának végén, közel a célponthoz.

Kína is dühös

A két ország tavaly júliusban állapodott meg egy THAAD-üteg Dél-Koreába telepítéséről, ami nemcsak Észak-Koreát, de Kínát is feldühítette, mert Peking a saját biztonságát érő fenyegetésnek tekinti a rakétarendszer nagy hatótávolságú radarjait. A kínai külügyminisztérium arra figyelmeztetett, hogy az ország határozottan meg fogja védeni biztonságát az amerikai rakétavédelmi pajzs Dél-Koreába telepítése után.

Ismét tiltakoztak

A keddi hivatalos bejelentés hatására Peking megismételte tiltakozását, és követelte, hogy azonnal függesszék fel a rakétarendszer hadrendbe állítását. "Nem tettünk le arról, hogy érdekeink védelmében meghozzuk a szükséges intézkedéseket - jelentette ki egy szóvivő a kínai külügyminisztérium rendszeres napi sajtóértekezletén, de az esetleges válaszlépésekkel kapcsolatban részleteket nem árult el.

Golfpályából rakétabázis Forrás: MTI/AP/Yonhap/Kim Dzsun Peon

A szóvivő üdvözölte Donald Trump amerikai elnök azon hétfői nyilatkozatát, hogy "megfelelő körülmények között" szívesen találkozna Kim Dzsongun észak-koreai vezetővel. "Most az a legfontosabb, hogy feszültségcsökkentő intézkedéseket hozzanak, és az egyik hatékony intézkedés az Észak-Koreával folytatott béketárgyalások felújítása volna" - tette hozzá a szóvivő.

Fenyegetés Oroszországnak is

Moszkva szerint az amerikai fegyverrendszer dél-koreai telepítése fenyegetést jelenthet az orosz nemzetbiztonságra is. Az észak-koreai probléma rendezése érdekében szerintük inkább a diplomáciai erőfeszítéseket kellene fokozni, és vissza kellene téríteni Phenjant a hatoldalú tárgyalásokhoz. Oroszországban úgy vélik, az észak-koreai rakétakísérletek ürügyül szolgálnak Washington számára ahhoz, hogy rakétavédelmi fegyverek gyűrűjébe zárja Oroszországot. Moszkva ezért ellenlépéseket fontolgat.

Ki fizessen?

A minap kisebb nézeteltérés támadt Washington és Szöul között a rakétatelepítés költségei miatt. Donald Trump amerikai elnök a múlt csütörtökön egy interjúban azt mondta, Washington azt szeretné, hogy Szöul fizesse ki a mintegy egymilliárd dollárba kerülő védelmi rendszer árát. Ez némi zavart okozott Szöulban, de vasárnap a dél-koreai elnöki hivatal közleményt adott ki, amely szerint az Egyesült Államok biztosította Szöult arról, hogy viselni fogja a Dél-Koreába telepített THAAD rakétavédelmi rendszer költségeit.