Futárja buktatta le a kurd szélsőséges szervezet vezetőjét

Vágólapra másolva!
Elfogták Haci Türmakot, a Kurdisztáni Szabadság Sólymai (TAK) kurd szélsőséges szervezet vezetőjét az észak-iraki Erbíl városában.
Vágólapra másolva!

A Daily Sabah angol nyelvű török hírportál szerint a Törökországban betiltott Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) közel álló szervezet vezetőjét a török hírszerző szolgálat (MIT) az iraki kurdisztán különleges műveletek parancsnokságának alakulataival közösen kerítették kézre.

Törökország a TAK-ot a Kurdisztáni Munkáspárt merényletek végrehajtásáért felelős ágaként tartja nyílván.

Haci Türmakot azzal vádolják, hogy 59 merénylet kiterveléséért felelős Törökország-szerte. A férfi nyomára azt követően bukkantak rá, hogy a hírszerzés felfedezte az egyik futárjának az email címét.

A küldöncöt aztán műszaki eszközökkel figyelték meg, valamint követték is a biztonsági erők tagjai, akik így szereztek tudomást arról, hogy a szélsőségesek vezetője Erbílben tartózkodik.

Elfogását követően az értesülések szerint Türmakot Törökországba vitték.

A férfit egyebek mellett azzal gyanúsítják a török hatóságok, hogy ő áll a 2016. december 17-én, a törökországi Kayseriben elkövetett támadás hátterében, aminek során

autóba rejtett bomba robbant egy hétvégi kimenőn tartózkodó katonákat is szállító autóbusz mellett

17 ember életét követelve, és másik 55 sebesülését okozva.

A Daily Sabah szerint Türmak 19 éve volt tagja a terrorszervezetnek és bombakészítésre szakosodott. 2009 és 2012 között a TAK pénzügyeiért felelt, és a többi között pénzbehajtóként is szolgált. Emellett robbanószerkezetek készítésére képzett ki 17 és 25 év közötti újoncokat a diyarbakiri Lice körzetben pokolgépes támadások végrehajtásának céljával.

A PKK, amelyet Törökország mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezeteként tart nyílván 1984 óta fegyveres felkelést folytat a kurd autonómiáért. A török biztonsági erők és a PKK között két és fél év fegyverszünet után 2015 júliusában újultak ki a harcok Délkelet-Törökországban.