Meghalt egy 9 éves kanyarós kislány

vakcina
Vágólapra másolva!
Egy hét alatt 170 új kanyaróst jelentettek Romániából és egy újabb áldozat is van, egy 9 éves kislány. Ezzel 24-re emelkedett a halálos áldozatok száma - derült ki a román közegészségügyi intézet pénteken közzétett összesítéséből.
Vágólapra másolva!

Kanyarós volt, de végül tüdőgyulladásba halt bele

A 24. áldozat egy kanyaróval fertőzött, de más betegségekben is szenvedő kilencéves kislány, akit két hete kezeltek légzési elégtelenséggel a temesvári járványkórház gyermekgyógyászati részlegén, a halál közvetlen oka pedig tüdőgyulladás volt.

Forrás: Thinkstock

Már több mint 5000 embert fertőzött meg a kanyaró

A közegészségügyi intézet honlapján megjelent legújabb összesítés szerint Romániában a héten 5290-re emelkedett a megerősített kanyarós esetek száma a betegség tavaly februári megjelenése óta. A járvány Románia csaknem teljes területére kiterjedt, a

41 megye közül mindössze Kovászna, Tulcea, Galati és Vrancea megyéből nem jelentettek kanyarós megbetegedést.

A legtöbb esetet az ország nyugati megyéiben regisztrálták.

Krassó-Szörényből 965, Temes megyéből 950, Arad megyéből pedig 837 igazolt kanyarós megbetegedést jelentettek.

A legtöbb áldozatot is az ország nyugati részében szedte a járvány. Temes megyében immár nyolc, Arad és Dolj megyében öt-öt, Krassó-Szörény megyében három haláleset volt, de Calarasi és Szatmár megyében, illetve Bukarestben is meghalt már egy-egy beoltatlan gyerek kanyaróban.

Törvénytervezet a kötelező oltásról

Közben a román egészségügyi minisztérium honlapján társadalmi vitára bocsátottak egy törvénytervezetet, amely a szülőket és a közegészségügyi hatóságokat egyaránt felelőssé teszi, hogy a gyerekek megkapják a koruknak megfelelő védőoltásokat, szankciókat azonban nem szab meg.

A tervezet szerint a tanintézményeknek a gyerekek beíratásakor oltási igazolást kell majd kérniük.


Romániában azt követően jelent meg a kanyarójárvány, hogy a szülők tömegesen kezdték megtagadni a betegség elleni vakcina beadatását gyerekeiknek. A kanyaró ellen beoltott gyerekek aránya egy év alatt 97-ről 80 százalék alá csökkent.