Bőröndjébe préselt egy migránst a menekült

Vágólapra másolva!
Friss menekültstátuszát tette kockára egy iraki férfi, aki a bőröndjében akart Görögországba vinni egy algériai migránst.
Vágólapra másolva!

Egy iraki férfi kockázatos akciót vállalt, miután megkapta a menekültstátuszt, amivel kompra szállhatott péntek este Törökországban. Az úticél a görögországi Pireusz volt. A férfi azonban nem egyedül indult útnak. Egy

algériai migránst bújtatott a bőröndjébe,

amit fel is vitt a hajóra. A kompot Híosz szigeténél ellenőrizte a görög parti őrség. Feltűnt nekik, hogy az iraki férfi szokatlanul nehéz bőröndöt cipel. Félrehívták, átvizsgálták, így derült ki, hogy egy algériai migráns préselte be magát a csomagba. A görög parti őrség információ szerint mindkét férfi ellen vizsgálatot indítottak,

ami veszélyeztetheti az iraki menekültstátuszát.

A migrációs válság kezeléséért felelős görög válságstáb adatai szerint péntektől szombatig 98 illegális bevándorló kelt át a török partokról a görög szigetekre. Hivatalos adatok szerint áprilisban 1119 migráns és menekült érkezett Törökországból Görögországba, míg a tavalyi évnek ugyanebben a hónapjában 3660-an voltak.