Egyre több lengyel menne az Egyesült Királyságba

Vágólapra másolva!
A legtöbben még a brexit előtt ki szeretnének jutni az Egyesült Királyságba.
Vágólapra másolva!

Egyre több lengyel szeretne munkát találni a brit szigeteken, legalábbis ez derült ki Millward Brown közvélemény-kutató intézet felmérésből. Éve óta először

nőtt azok száma, akik kivándorolnának,

összesen 5 százalékkal.

A válaszadók több mint fele még azelőtt elhagyná Lengyelországot, hogy a britek kilépnének az unióból. Szakértők szerint könnyebb dolga lesz ugyanis azoknak, akik

még a brexit előtt,

egy év kint tartózkodás után szeretnének letelepedni.

Az Egyesült Királyságban él a legtöbb lengyel bevándorló, 831 ezer. Az IBRIS közvélemény-kutató tavaly nyári felmérése szerint a kint élők 60 százaléka nem akart visszatérni hazájába.