8 arab hercegnőt állítanak bíróság elé Belgiumban

A világ ledrágább szállodái, Királyi lakosztály, St. Regis Saadiyat Island, Egyesült Arab Emírségek
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Arab Emírségek nyolc hercegnője csempészett be szolgákat luxuslakosztályukba Belgiumban, embertelen körülmények között tartották őket. Kilenc év után most jutottak el a tárgyalásig. 
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Arab Emírségek nyolc hercegnőjét vádolták meg emberkereskedelemmel és bántalmazással a belga bíróságon, írja a Deutsche Welle. Szolgáikat engedély és bejelentés nélkül hozták Európába, ahol fizetés és alvás nélkül, éjjel-nappal dolgoztatták őket. Még meg is verték őket, ha nem tetszett nekik valami.

Az ügyre úgy derült fény, hogy az egyik szolga kiszökött, és bejelentést tett a rendőrségen. A rendőrség nyomozni kezdett, de a hercegnők ügyvédje jogi csatát indított, szerinte

a rendőrség megsértette a hercegnők jogait

azzal, hogy folyton a hotel lakosztályában kereste őket.

Kilenc évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy végre tárgyalhassa a bíróság az ügyet. Viszont annak az esélye, hogy a hercegnőket megbüntessék, igen csekély a belga ügyvédek szerint.

Ugyanis a nyolc hercegnő az Egyesült Arab Emírségek egyik legbefolyásosabb családjának tagja, a családé például a Manchester City fociklub.

Illusztráció Forrás: St. Regis Saadiyat Island

Egy emberi jogi aktivista szerint nem ez az első ilyen eset. Korábban egy dubaji család csempészett be magának Ausztriába szolgákat, akiknek az volt a feladatuk, hogy neveljék a gyerekeket, és végezzék el a házimunkákat. De amint csak egy kis hibát is elkövettek, azonnal büntetést kaptak. Ott is volt feljelentés, de a család elhagyta az országot.

Belgiumban is hasonló a helyzet.

Ha el is ítélnék a hercegnőket, az országuk megtagadná a kiadatásukat.