Tovább keresik a római cigánycsalád lakókocsijának felgyújtóit

Vágólapra másolva!
Nem rasszizmus, hanem bosszú állhatott a római cigánycsalád lakókocsijának felgyújtása mögött, amelyben három nővér vesztette életét - derült ki csütörtöki olasz médiajelentésekből.
Vágólapra másolva!

A nyomozás tovább folyik - közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a szakértők munkáját a biztonsági kamera felvételei segítik. A lakókocsit szerdára virradóra gyújtották fel. A család tíz tagja megmenekült, de egy 4, egy 8 és egy 20 éves lány bennégett a járműben. A nyomozók a helyszínen egy Molotov-koktél maradványaira bukkantak.

Az olasz média csütörtökön arról számolt be, hogy a romacsalád gyakran összekapott más családokkal, ami miatt el kellett költözniük lakókocsijukkal a Róma peremén található Centocelle egyik bevásárlóközpontjának parkolójába.

Sergio Mattarella olasz elnök elítélte a gyújtogatást, és Ferenc pápa is együttérzéséről biztosította az áldozatok hozzátartozóit.

Olaszországban mintegy 170 ezer cigány él, többségük állandó lakóhellyel és munkahellyel is rendelkezik, ugyanakkor a kisebbség ismételt támadások célpontja.