A kormány ellen tüntettek Albániában

Vágólapra másolva!
Tízezrek tüntettek szombaton Albániában a szocialista kormány lemondását és ügyvezető kabinet felállítását követelve. Rendbontásról nem érkezett hír.
Vágólapra másolva!

Tiranában ezrek vonultak békésen - több száz rendőr felügyelete mellett - Edi Rama kormányfő hivatala elé. A menetben volt Lulzim Basha, az ellenzéki, jobboldali Albán Demokrata Párt vezetője felesége és két lánya kíséretében.
Basha megismételte, hogy

csakis minden párt részvételével felálló kormány biztosíthat tisztességes és szabad parlamenti választást,

a június 18-ra tervezettet el kell halasztani, hogy a voksolás tisztaságához szükséges változtatások megvalósulhassanak.
Albániában az ellenzéki pártok már február óta bojkottálják a parlamenti munkát, és nem jegyeztették be magukat a júniusi választásra. Ugyanakkor azt hangoztatják, hogy az ellenzék nélkül nem lesz választás, amely viszont csakis ügyvezető kormány felügyelete alatt történhet.
A szocialisták viszont azt akarják, hogy a

kkor is legyen parlamenti választás, ha azon nem vesz részt az Albán Demokrata Párt.

A kormányfő azzal vádolja az ellenzéket, hogy politikai válságot akar teremteni a széles körű jogi reformok megbénítása miatt.
Az országban legutóbb 2013 júniusában volt parlamenti választás. Azon a Szocialista Párt vezette baloldali választási szövetség győzött a szavazatok 57 százalékával, a jobboldali Albán Demokrata Párt 39 százalékot szerzett. Előtte nyolc évig volt hatalmon.