Hétfőn tovább nőhet a kibertámadás áldozatainak száma

Vágólapra másolva!
A WannaCry zsarolóvírus péntek óta legalább 150 országban összesen 200 ezer célpontot támadott meg, és a szám tovább nőhet, ha az emberek hétfőn visszatérnek munkába - mondta az Europolt vezető Rob Wainwright.
Vágólapra másolva!

Wainwright a brit ITV egyik vasárnapi műsorában elmondta, hogy a támadás azért különösen veszélyes, mert a zsarolóvírust féregfunkcióval kombinálták, ezáltal a fertőzés automatikusan továbbterjedt.

- mondta az Europol-igazgató, aki arról is beszélt, hogy tovább nökveszik a fenyegetés. "A számok egyre emelkednek, és aggódom, hova lyukadunk ki hétfő reggelre, mikor az emberek visszatérnek a munkába, és bekapcsolják gépeiket" - mondta.

Szombat délután még arról érkeztek a hírek, hogy egy brit programozónak köszönhetően sikerült megállítani a támadást, de ez már nem segít azokon a rendszereken, ahová beépült a vírus.

Wainwright most azt mondta, hogy az autógyárak, kórházak, boltok, vasúttársaságok és iskolák informatikai rendszereit is megbénító vírus terjedése lassult ugyan, de félő, hogy szusszanásnyinál nem lesz hosszabb a szünet.

Elmondta azt is, hogy egyelőre sem az Europol, sem más ügynökségek

nem sejtik, ki állhat a támadás mögött,

de abból indulnak ki, hogy bűnözőről van szó.

"Bizonyos összegeket követelnek, ebben az esetben viszonylag alacsony összegekről van szó: 300 dollárról, amely 600 dollárra emelkedik, ha nem fizetsz három napon belül" - tette hozzá az igazgató. Azt is elmondta, hogy nagyon kevesen fizettek eddig, így nem valószínű, hogy a bűnszövetkezetek nagyot kaszáltak volna.

Wainwright arról is beszélt, hogy az Europol aggódik az érzékeny adatokkal dolgozó egészségügy számítástechnikai rendszereinek biztonságáért. Sir Michael Fallon brit védelmi miniszter vasárnap a BBC brit hírtelevíziónak azt mondta, milliárdokat költenek a kibertámadások elleni védekezésre.