Vágólapra másolva!
Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök kedden elismerte: tudja, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elé kerülhet drogellenes hadjárata miatt, miután hazájában az alsóház elvetette az ellene kezdeményezett alkotmányos vádeljárást.
Vágólapra másolva!

A vádeljárási indítványt benyújtó Gary Alejano ellenzéki képviselő "folytathatja, amit elkezdett" - jelentette ki Duterte. "Jogában áll megtenni, hiszen demokráciában élünk."
Alejano azt fontolgatja, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elé terjeszti az ügyet.

Az ellenzéki képviselő kezdeményezésében arra hivatkozott, hogy Duterte súlyos bűncselekményeket követett el, visszaélt hatalmával és a nép bizalmával. A törvényhozó felrótta az elnöknek, hogy

eltitkolta vagyonát, megvesztegetésekben vett részt, drogellenes kampányában önkényes gyilkosságokra buzdított,

Davao polgármestereként halálosztagot működtetett, és meghunyászkodott Peking előtt a dél-kínai-tengeri vitában.

Duterte elismerte, hogy sor került gyilkosságokra a drogellenes harcban, ugyanakkor kifogásolta azok tálalását. Az elnököt azzal vádolták, hogy egy gyermek meggyilkolását is elrendelte Forrás: AFP/Manman Dejeto

Az alsóház egyik bizottsága hétfőn megalapozatlanság miatt elvetette Alejano márciusban benyújtott indítványát. A Fülöp-szigeteki törvények értelmében jövő márciusig senki sem adhat be hasonló kezdeményezést. Alejano az események tükrében kétségbe vonta a kongresszus függetlenségét.

Duterte elismerte, hogy sor került gyilkosságokra a drogellenes harcban, ugyanakkor kifogásolta azok tálalását.

Az elnököt azzal vádolták, hogy egy gyermek meggyilkolását is elrendelte.

Jogvédő csoportok úgy tudják, hogy Duterte drogellenes háborúja 7-9 ezer feltételezett drogkereskedő és kábítószerfüggő életét követelte az elnök tavaly júniusi hivatalba lépése óta. Manila május 2-án közzétett adatai ezzel szemben 4600 gyilkosságról és több öngyilkosságról számoltak be.