A Flynn elleni vizsgálat leállítását kérhette Donald Trump

Top Intelligence Officials Testify To Senate Intelligence Committee Horizontal
FBI Director James Comey testifies testifies during a Senate Armed Services Committe hearing on Russian Intelligence Activities on Capitol Hill in Washington, DC January 10, 2017. / AFP PHOTO / Tasos Katopodis
Vágólapra másolva!
Donald Trump amerikai elnök azt kérte az FBI igazgatójától, James Comey-tól, hogy állítsa le a volt nemzetbiztonsági tanácsadója, Michael Flynn ellen zajló vizsgálatot - írta a The New York Times.
Vágólapra másolva!

Egy feljegyzés szerint, amelyet a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azóta leváltott vezetője a Trump elnökkel februárban tartott találkozója után készített,

az elnök azt mondta neki, reméli, hogy "el tudja engedni" ezt az ügyet.

"Remélem, látja már világosan, hogyan tudja elengedni ezt, elengedni Flynnt" - mondta Trump a feljegyzés szerint. "Ő jó emberünk. Remélem, el tudja ezt engedni."

Egy, a helyzetet ismerő, neve elhallgatását kérő forrás szerint James Comey a feljegyzést közvetlenül azután készítette, hogy Donald Trumppal vacsorázott a Fehér Házban, egy nappal azután, hogy Flynn az oroszokhoz fűződő kapcsolatai miatt lemondott kevesebb mint egy hónapja betöltött posztjáról. Feljegyzése "annak az aktának a része, amelyet azért nyitott, hogy

dokumentálja azokat a felfogása szerint nem helyénvaló lépéseket, amelyekkel az elnök befolyásolni akart egy folyamatban lévő vizsgálatot"

- írta a lap.

James Comey, az FBI volt igazgatója Forrás: AFP/Tasos Katopodis

Az FBI nem kommentálta a lap értesülését. A Fehér Ház ugyanakkor cáfolt, azt állítva, hogy az nem egy "hiteles vagy pontos leírása" az elhangzottaknak. Nyilatkozatában az elnök hivatala azt írta, hogy bár Trump "többször is kifejezte azt a véleményét, miszerint Flynn tábornok egy derék ember",

"soha sem kérte Comey-tól vagy bárki mástól semmilyen vizsgálat lezárását, beleértve bármilyen, Flynn tábornokot érintő vizsgálatot".

Az FBI igazgatóját - aki személyesen felügyelte a Trump kampánystábja és Oroszország közötti esetleges együttműködés ügyében zajló vizsgálatot - Trump elnök a múlt héten elbocsátotta posztjáról. Ezt a kormány tagjai a Hillary Clinton e-mailjei ügyében folytatott vizsgálat során elkövetett sorozatos hibákkal magyarázták.

Michael Flynn, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója február 13-án mondott le, beismerve, hogy Mike Pence alelnököt és a kormány más tagjait "hiányosan tájékoztatta" a washingtoni orosz nagykövettel, Szergej Kiszljakkal folytatott december 29-ei tárgyalásairól.