Mentális problémái voltak a New York-i gázolónak

2017.05.19. 23:17

Családja szerint mentális betegséggel küszködik a New York-i gázoló, akinek szervezetében kábítószert találtak.

A rendőrség hivatalos vizsgálatának eredményei ugyan még nincsenek meg, de Bill de Blasio, New York polgármestere arról tájékoztatta péntek délután az újságírókat, hogy a csütörtöki gázolás elkövetőjének szervezetében kábítószert találtak, amelynek azonosítása még folyamatban van.

Szándékosan hajtott a tömegbe

A polgármester azt is elmondta, hogy a 26 éves gázoló, a családjától származó információk szerint

gyermekkora óta mentális problémákkal küszködött, de anyagi nehézségek miatt nem kezelték.

A gázolónak a családja szerint mentális problémái voltak

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Drew Angerer

De Blasio hangsúlyozta: a "zavart és erőszakos" Richard Rojas szándékosan hajtott bele a járókelőkbe.

A haditengerészetnél szolgált

A gázolás csütörtökön, helyi idő szerint dél körül történt, Manhattan egyik legforgalmasabb csomópontjában, a Times Square mellett. A 26 éves Richard Rojas, az amerikai haditengerészet volt villanyszerelője, forgalommal szemben vezetve belehajtott a sétáló tömegbe.

A gázolásnak egy halálos áldozata és húsz sebesültje van, az egyik áldozat állapota változatlanul válságos.

Rojast még az helyszínen azonnal letartóztatták, és a rendőrség jelezte: korábban már kétszer indítottak eljárást ellene ittas vezetés miatt. Pénteken már megtörtént a vádemelés is: egy rendbeli gyilkosság és húsz rendbeli gyilkossági kísérlet miatt.

Pénteken az amerikai sajtóban megjelent riportok zavart elméjű férfiként mutatták be Richard Rojast, aki 2011 és 2014 között az amerikai haditengerészetnél szolgált, és állítólag ezt követően következett be viselkedésében alapvető változás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK