Mindenkit meglepett Pedro Sánchez főtitkári újraválasztása

Madrid, 2017. május 21. Pedro Sánchez, az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkárjelöltje voksol a PSOE főtitkárválasztásán egy madridi szavazóhelyiségben 2017. május 21-én. Sánchez korábban, 2014-2016 között már betöltötte a párt főtitkári tisztét. (MTI/EPA/Emilio Naranjo)
Vágólapra másolva!
Pedro Sánchez győzelme sokakat meglepett, hiszen mint politikust, rég leírták azután, hogy vezetése alatt pártja a két legrosszabb választási eredményt érte el.
Vágólapra másolva!

Ebből okulva Sánchez egy új szocialista párt felállítását ígérte: egyesítené a megosztott tagságot, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspárt újra tényezővé váljon az országban, illetve követelni fogja Mariano Rajoy konzervatív miniszterelnök lemondását.

A spanyol szocialista párt korábbi főtitkáraként

hallani sem akart az együttműködésről,

ez pedig párttársainak sem tetszett, így inkább eltávolították.

Pedro Sánchez, az ellenzéki Spanyol Szocialista Munkáspárt főtitkárjelöltje voksol a PSOE főtitkárválasztásán Forrás: MTI/EPA/EFE/Emilio Naranjo

A szocialista párt vezetői posztjáért zajló versenyben Susana Díazt, az andalúz autonóm kormány elnökét tartották befutónak, de 59 ezer szavazatával végül csak második lett

Sánchez 74 ezer támogatójával

szemben.

Elemzők szerint a párttagokat feldühítette, hogy a pártvezetés ősszel lényegében "eltávolította" Sánchezt. Az új szocialista főtitkár egyébként hónapokkal megelőzte kihívóit a választási kampányban, ez is hozzájárulhatott a sikerhez.