Az Iszlám Állam vállalta a kopt keresztények elleni merényletet

Vágólapra másolva!
Az Iszlám Állam jelentkezett a kopt keresztények ellen elkövetett merénylet elkövetőjeként. A legfrissebb hírek szerint 29-re nőtt a terrorcselekmény halálos áldozatainak a száma.
Vágólapra másolva!

Az Iszlám Állam közleményében 32 halottat említ

- áll az Iszlám Állam közleményében, amit az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió ismertettet szombaton. A közlemény 32 halálos áldozatról szól.

10 fegyveres támadt a buszokra, sok gyerek is meghalt

A támadás az el-Míneja tartománybeli Adva városánál történt. A kopt zarándokok két autóbusszal és egy teherautóval tartottak sivatagos területen át a Kairótól több mint 200 kilométerre délre található Magágában álló Hitvalló Szent Sámuel kopt szentről elnevezett kolostorhoz, amikor mintegy tíz maszkos, egyenruhás támadó Adva városánál megállította a menetet és automata fegyverből tüzet nyitott rájuk. A támadók elmenekültek.

Az egyik autóbuszban mintegy 40 gyerek utazott, a másik busz utasai pedig felnőttek voltak.

Az egyiptomi hatóságok szombati tájékoztatása szerint 29-re nőtt a merénylet áldozatainak a száma, és 13 sebesültek ápolnak még egy kairói kórházban.

Egyiptom támadást indított a terrorista kiképző bázis ellen

A merénylet után néhány órával az egyiptomi harci gépek hat

légitámadást hajtottak végre Líbiában, Derna kikötővárosa melletti bázisok ellen, ahol Egyiptom szerint a pénteki támadást végrehajtó szélsőségeseket kiképezték.

Az al-Kaida nemzetközi terrorhálózattal kapcsolatban álló Dernai Mudzsahedek Súra Tanácsa nevű helyi milíciát támadták a harci repülőgépek. Abdel-Fattah esz-Szíszi elnök fogadkozott, hogy Egyiptom folytatni fogja a terrorizmus elleni küzdelmet országszerte és az ország határain túl is.

December óta 75 kopt keresztényt öltek meg

A 92 milliós egyiptomi lakosság 10 százalékát kitevő koptok a közelmúltban több véres merénylet célpontjai voltak.

December óta mintegy hetvenöt kopt halt meg pokolgépes merényletekben Kairóban, Alexandriában és Tantában.

Legutóbb a virágvasárnapi misén robbant pokolgép április 9-én a tantai Szent György és az alexandriai Szent Márk kopt székesegyháznál. A két támadásban legalább 43 ember meghalt, és a sebesültek száma a százat is meghaladta. Mindhárom merénylet elkövetését is az Iszlám Állam terrorszervezet egyiptomi csoportja vállalta magára.