Duplán könnyített magán az új-zélandi kormányfő testőre

Vágólapra másolva!
Egy nyilvános illemhelyen felejtette szolgálati fegyverét az egyik rendőr, akinek feladata az új-zélandi miniszterelnök védelme - derül ki abból a vizsgálati jelentésből, melyet pénteken hozott nyilvánosságra a helyi rendőrség.
Vágólapra másolva!

Az eset tavaly nyáron történt. A rendőr egy bárki által látogatható mellékhelyiségben felejtette fegyverét, majd megkérte egy kollégáját, hogy menjen el az őrizetlenül hagyott pisztolyért. A jelentés szerint a pisztoly másfél órára maradt őrizetlenül, és pont a másik rendőr érkezése előtt találta meg valaki, a rendőrnek pedig sikerült "további incidens nélkül" visszaszereznie.

A vizsgálat szerint a szórakozott rendőr hibát követett el, ráadásul kétszer is, mert egyrészt nyilvános, bárki számára hozzáférhető helyen hagyta töltött fegyverét, és akkor sem járt el helyesen, amikor kollégáját kérte meg, hogy menjen el érte. Ennek ellenére megtarthatja az állását.