Olyan kevesen születtek Japánban, hogy az rekord

Idős japán férfi, ázsiai bácsi
Vágólapra másolva!
A születések száma még az 1 milliót sem érte el Japánban, ami történelmi mélypont.
Vágólapra másolva!

Japánban 1899 óta vezetik a születési adatokat, azóta a 2016-os volt az eddigi abszolút negatív rekord. Az ezer főre jutó születések száma rekord alacsony, mindössze 7,8.

Az alacsony születésszám komoly gondokat vetít előre a gazdaságban, főleg, hogy a munkaképes korú népesség ilyen mértékben zsugorodik. Japán már

krónikus munkaerő-hiánnyal küzd.

Forrás: AFP

Kutatóintézetek szerint 2065-re a jelenlegi 127 millióról

88 millióra csökkenhet

az ország népessége, a társadalomban a 65 év alattiak aránya pedig 38,4 százalékra emelkedhet a mostani 27,6 százalékról – vetítették előre. A kormánynak több kísérlete is volt még a születésszabályozásra, de eddig nem jártak sikerrel.

Az álláskeresők száma 1974 óta nem volt olyan magas, mint idén áprilisban.

Japán mindig is elutasító volt a bevándorlókkal szemben, ezért nem valószínű, hogy velük oldanák meg a népességkérédst.