Comey: Trump nem utasított a Flynn elleni vizsgálat felfüggesztésére

COMEY, James
Washington, 2017. június 8. James Comey volt FBI-igazgató az amerikai elnökválasztásba történt állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatban történő meghallgatásán a szenátus hírszerzési bizottsága előtt Washingtonban 2017. június 8-án. (MTI/EPA/Shawn Thew)
Vágólapra másolva!
James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda elbocsátott igazgatója szerint Donald Trump amerikai elnök nem rendelte el a Michel Flynn volt nemzetbiztonsági főtanácsadó ellen folyó vizsgálat felfüggesztését, de ő az elnök Flynnt dicsérő szavait így értelmezte. Comey azt is mondta, hogy szerint nem fér kétség ahhoz, hogy Oroszország beavatkozott a tavalyi amerikai elnökválasztásba.
Vágólapra másolva!

A volt FBI-igazgató csütörtöki, a szenátus hírszerzési bizottsága előtti meghallgatásán kijelentette: megdöbbentette a Fehér Ház Ovális Irodájában Trumppal folytatott beszélgetésének Flynnre vonatkozó részlete.

James Comey a meghallgatáson megerősítette a szerdán közzétett nyilatkozatában foglaltakat: Donald Trump elnök ellen az FBI nem folytatott vizsgálatot.

Forrás: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo

A volt igazgató arról is beszélt, hogy

az FBI 2015 nyarától tisztában volt az orosz kibertámadások tényével.

A meghallgatást óriási figyelem kíséri az Egyesült Államokban. Valamennyi nagy amerikai televíziós csatorna élőben közvetíti a meghallgatást. Sajtóhírek szerint Donald Trump elnök szintén figyeli a meghallgatást.

Egy barátját kérte meg feljegyzéseinek kiszivárogtatására

Szenátusi meghallgatásán James Comey, az FBI elbocsátott igazgatója közölte: egyik ügyvéd barátját kérte meg, hogy szivárogtassa ki a sajtónak a Trump elnökkel folytatott beszélgetéseiről készült feljegyzéseket, elbocsátása után.

Kijelentette: személyesen soha nem állt kapcsolatban a sajtó munkatársaival, de egyik barátját kérte fel a Trump elnökkel folytatott megbeszélései tartalmának kiszivárogtatására.

Forrás: MTI/EPA/Shawn Thew

Comey később hozzátette: úgy gondolta, hogy "magánemberként" megteheti a nem titkosított feljegyzések tartalmának "megosztását".

A volt FBI-igazgató elmondta: ha Donald Trump rögzítette a beszélgetéseiket, örömmel venné, ha nyilvánosságra hozná őket. Comey fontosnak tartotta leszögezni, hogy a Trumppal való találkozókat, illetve beszélgetéseket nem ő kezdeményezte.

Comey két alkalommal is

hazugsággal vádolta meg a Fehér Házat és a kormányzatot.

Hangsúlyozta, hogy a kormányzat tisztségviselői többször is megpróbálták lejáratni őt és az FBI-t, azt állítva, hogy zűrzavar uralkodik a szervezetben. Amikor az egyik szenátor arról kérdezte őt: vajon minek tulajdonítja a május elején történt elbocsátást, Comey azzal válaszolt: valószínűsíti, hogy az Oroszország elleni vizsgálat lefolytatásának módja lehetett az ok.

A meghallgatáson szóba került a sokszor emlegetett "lojalitás" kérdése is, vagyis az, hogy Trump elnök közölte Comeyval: ő lojális hozzá, és ezt várja el az FBI vezetőjétől is. Comey helyett az egyik szenátor szögezte le: az FBI igazgatója mindig politikai kinevezett, de az amerikai alkotmány értelmében független a Fehér Háztól.

A meghallgatás helyi idő szerint csütörtökön délután zárt ajtók mögött folytatódott.