Kína fokozza együttműködését Oroszországgal és Kazahsztánnal

Vágólapra másolva!
Kína fokozza együttműködését Kazahsztánnal és Oroszországgal
Vágólapra másolva!

Hszi-Csin-ping elnök és Vlagyimir Putyin államfő a kazah fővárosban találkozott, ahol a Shanghaji Együttműködésú Szervezet vezetői tanácskoznak az együttműködés bővítéséről. A szervezetet 1996-ban Shanghajban alapították a nyugati szövetségek ellensúlyozására. Indiát és Pakisztánt 2015-ben vették fel tagnak. Afganisztán, Fehéroroszország, Irán és Mongólia megfigyelő státuszt kapott. Hszi külön találkozott Nurszultan Nazarbajev kazah elnökkel,

akivel megállapodott, hogy kiemelt figyelmet szentelnek a közös határukon átnyúló tevékenység fejlesztésének, valamint az együttműködésnek a biztonsági és nemzetközi kérdésekben.

A kétoldalú kapcsolatok megszilárdítása elsőbbséget élvez mindkét ország diplomáciájában és fejlesztési stratégiájában, különös tekintettel az Egy övezet, egy út nevű kínai programra és ennek kazah megfelelőjére, amely a Fényes Ösvény nevet kapta. Megállapodtak abban, hogy fejlesztik a nemzetközi vasúti teherszállítási szolgáltatásaikat Kínából kiindulva Kazahsztánon át Közép-Ázsiába, Európába és a Perzsa-öböl országaiba. Kitértek a terrorizmus és a szeparatizmus elleni közös fellépésre is, amelynek keretében fokozzák a katonai együttműködést, és megosztják a fontos hírszerzési értesüléseiket. Az együttműködés kiterjed a nemzetközi szervezett bűnözés elleni küzdelemre is.