Sürgeti az idő a briteket, elhúzódhat a brexit

brexit london brit eu Big Ben demonstráció ÉPÜLET Európa zászló FOTÓ ÁLTALÁNOS lyukas zászló SZIMBÓLUM torony zászló
London, 2017. március 29. Uniópárti tüntetők egy európai uniós zászlóval tiltakoznak az Európai Unióból való kilépés ellen a brit parlament épülete előtt Londonban 2017. március 29-én. Ezen a napon a brit kormány megküldte az értesítést a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyének aktiválásáról, hivatalosan elindítva az Egyesült Királyság uniós tagságának megszűnéséhez vezető folyamatot. (MTI/EPA/Andy Rain)
Vágólapra másolva!
Ha nem kezdik meg mielőbb a brexit-tárgyalásokat, közös megállapodás nélkül szűnhet meg az EU-tagság, ami mindkét félnek kínos – mondta egy lapinterjúban Michel Barnier, az Európai Bizottság brexit-ügyi főtárgyalója.
Vágólapra másolva!

A jövő héten lesz három hónapja, hogy a brit kormány megindította a kilépéshez szükséges folyamatokat.

mint bárki hinné, a kérdések, amelyekről megállapodásra kell jutnunk, ugyanis rendkívül összetettek" – közölte a főtárgyaló, aki szerint az unió kész egyeztetni.

Közölte, legkésőbb

2018 novemberére szeretné lezárni a tárgyalásokat

a britekkel, hogy elég idő legyen az egyezmény tagországi és európai parlamenti ratifikálására.

Forrás: MTI/EPA/Andy Rain

Az unióból történő kilépést a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelye szabályozza. Eszerint

a britek tagsága 2019 márciusában szűnhet meg,

hacsak nem akarnak hosszabbítani. Barnier szerint viszont az időhúzás csak a bizonytalanságok növeli.

Az első egyeztetés dátumáról még mindig nem sikerült megállapodniuk, pedig június 19-én a feleknek már asztalhoz kellene ülniük.