Róma főpolgármestere nem akar több migránst befogadni

Vágólapra másolva!
Virginia Raggi római főpolgármester, az ellenzéki Öt Csillag Mozgalom, az M5S politikusa kedden bejelentette, hogy Róma nem kíván több migránst befogadni a városra jelenleg is nehezedő migrációs teher miatt.
Vágólapra másolva!

Az olasz fővárosnak moratóriumra van szüksége

Virginia Raggi Facebook-profilján közölte, hogy levélben jelezte a római prefektusnak és a belügyminisztériumnak, hogy az olasz fővárosnak moratóriumra van szüksége, az újonnan érkező migránsok befogadásának leállításával.

A Rómát egy éve vezető főpolgármester hangsúlyozta, hogy a városra "erős" migrációs teher nehezedik.

A korábbi városvezetéstől örökölt befogadási rendszer nem működik, a migránstáborokra fordított források célt vesztettek, és nem a rászorulókat segítik - írta Virginia Raggi.

Hozzátette: a migránsok befogadásának leállítására a római lakosság miatt is szükség van, további "társadalmi feszültségek elkerülésére".

Virginia Raggi kijelentette,

lehetetlennek és kockázatosnak tartja újabb befogadási központok megnyitását Rómában.

Megjegyezte, hogy minél előbb egyeztet a migránsok olaszországi szétosztását irányító belügyminiszterrel a migránsok "ellenőrizetlen" érkezésének leállítására.

Nincsenek hivatalos adatok a 2,7 milliós Rómában tartózkodó migránsok számáról. A 2015-ben lemondott

korábbi főpolgármester Ignazio Marino a befogadás városának kiáltotta ki Rómát a migránsokat üresen álló szállodákban, iskolákban, lakóépületekben helyezve el a környéken élők tiltakozása közepette.

Napi félezerre teszik azoknak a migránsoknak a számát, akik Róma városán csak áthaladnak:

többnyire dokumentumok nélküli illegális bevándorlókról van szó,

akik a római pályaudvarok környékén várakoznak a továbbjutásra északi irányba.
A Marco Minniti olasz belügyminiszter nevével fémjelzett új migrációs rendszer értelmében

Rómának év végéig további több mint 8 ezer menedékkérőt kell befogadnia. Virginia Raggi erre mondott most nemet.


Ezzel egy időben az M5S-t vezető Beppe Grillo blogján a Róma külvárosában felállított kilenc roma tábor felszámolását sürgette, közülük két tábor azonnali bezárásával, amelyben 700-an élnek, valamint az utcákon kéregető vagy bűnöző romák eltávolítását a városból.