Merényletek elkövetésére szólított fel az Iszlám Állam a ramadán idején

Vágólapra másolva!
Világszerte merényletek elkövetésére szólította fel követőit hétfőn az Iszlám Állam a május végén kezdődött ramadán, a most zajló böjti hónap idején egy olyan hangfelvételen, amelyet állítólag a terrorszervezet készített.
Vágólapra másolva!

A Telegram közösségi hálózaton terjesztett és az Abi al-Hasszán al-Muhadzsernek, az iszlamisták szóvivőjének tulajdonított felvételen a dzsihadista szervezet az Egyesült Államokban, Európában, Oroszországban, Ausztráliában, Irakban, Szíriában, Iránban és a Fülöp-szigeteken is terrortámadásokra buzdított.

Az üzenet valódiságát nem lehetett független forrásból megerősíteni,

de a felvételen megszólaló hang megegyezett egy korábbi felvételen hallhatóval, amelyet szintén az Iszlám Állam szóvivőjének tulajdonítottak.

"Ó Moszulnak, Rakkának és Tal Afarnak oroszlánjai, isten áldja azokat a tiszta kezeket és tündöklő arcokat, rohamozzátok az elutasítókat és a hitehagyottakat, és küzdjetek ellenük egy emberként" - hangoztatta Muhadzser. Az elutasítók elnevezéssel illetik a szunnita terrorszervezet tagjai az iszlám síita ágának követőit.

A szóvivő ekkor az Európában, Amerikában, Oroszországban, Ausztráliában és másutt élő "hittestvérekhez" fordulva arra szólította fel őket, hogy

ahogy ők cselekedtek.