Vágólapra másolva!
Megerősítette a NAV, hogy őrizetbe vettek egy ügyvédet és öt másik embert egy munkaerőközvetítéssel kapcsolatos ügyben - írja a Lokál. Az ügyvéd Czeglédy Csaba, szombathelyi szocialista politikus, Gyurcsány Ferenc és Botka László ügyvédje.
Vágólapra másolva!

A NAV sajtóosztálya a Lokálnak azt mondta, hogy több,mint 3 milliárd forint ÁFÁ-t és személyi jövedelemadót nem fizettek be a Czeglédyhez köthető cégek. A módszer az volt, hogy a NAV által néven nem nevezett Czeglédy éveken keresztül munkavállalókat közvetített különböző áruházláncok részére. Bár az ő cége (a Humán Operator) közvetítette ki az alkalmazottakat, nem ő jelentette be őket, hanem hozzá köthető iskolaszövetkezetek. Ezek a szövetkezetek aztán egy közbeiktatott cégen keresztül számláztak Czeglédy vállalkozásának. Ennek a hálózatnak az volt a célja, hogy fiktív számlákkal csökkentsék az ÁFA-fizetési kötelezettséget. Ráadásul a munkavállalók után a személyi jövedelemadót sem fizették meg.