Brit védelmi miniszter: Erősödött a NATO-val szembeni orosz agresszió

Vágólapra másolva!
Az elmúlt három évben folyamatosan erősödött a NATO-val szembeni orosz agresszió, ami megerősíti, hogy az észak-atlanti szövetség helyesen döntött abba, hogy új gyorsreagálású alakulatot hozott létre 2014-ben - mondta Michael Fallon brit védelmi miniszter.
Vágólapra másolva!

Michael Fallon megbeszélést tartott Gabriel Les román nemzetvédelmi miniszterrel Bukarestben, ahol külön arra tértek ki, hogy

a Krím-félsziget önkényes elcsatolása és az orosz propaganda jelenléte azt mutatja, egyre erősödik agresszió.

Annak ellenére, hogy Nagy-Britannia kilép az Európai Unióból, még szavatolja a biztonságot a kelet-európai térség számára. Európa-szerte legalább 1500 brit katona teljesít szolgálatot.

A közlemény szerint a felek megerősítették elszántságukat a brit-román stratégiai partnerség megerősítése mellett. A brit miniszter szerint az ország úgy döntött, hogy

hazai termékének bruttó 2 százalékát a nemzetbiztonsági kiadásokra költi.