Feltételhez köti lemondását a román kormányfő

Vágólapra másolva!
Egy újabb szociáldemokrata miniszterelnök kinevezésének feltételéhez kötötte lemondását szerdán Sorin Grindeanu román kormányfő, akit a Szociáldemokrata Párt (PSD) távozásra szólított fel a kormányprogram végrehajtásának késésére hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A miniszterelnök, aki PSD éjszakába nyúló ülésének vége előtt távozott a tanácskozásáról, a kormány székházában tartott sajtóértekezletén azt állította, az eltávolítását célzó kísérlettel

Grindeanu leszögezte, csak abban az esetben hajlandó lemondani, ha az államfő a kormányalakítási tárgyalások nyomán a választásokon legtöbb szavazatot szerzett Szociáldemokrata Pártból nevesít kormányfő-jelöltet.

Nem vették komolyan a kormányprogramot

A bukaresti kormány fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) azután vonta meg a politikai bizalmat a Sorin Grindeanu miniszterelnöktől, miután néhány órával korábban a kormánykoalíció kisebbik pártja, a liberális ALDE is támogatása megvonásáról döntött.

A PSD végrehajtó bizottságának döntését Liviu Dragnea pártelnök azzal indokolta, hogy

Elmondta: a kormány számos tagja nem vette komolyan a kormányprogramot, amely a célkitűzések alig 13 százalékát teljesítette, a kormány a PSD választási programjában vállalt intézkedések 60 százalékának teljesítésével késik, ezenfelül a program számos további vállalása csak részben teljesült.

A PSD és az ALDE elnöke is azt állította: a pártjukhoz tartozó miniszterek már előterjesztették lemondásukat.

Kormány miniszterek nélkül

A PSD-ülést követő sajtóértekezleten Dragnea azt állította: nem biztos, hogy a PSD végrehajtó bizottsága megvonta volna a támogatást a teljes kormánytól, de Grindeanu még a szavazás előtt távozott, előtte pedig jelezte, hogy aláveti magát a pártvezetés akaratának, hozzátéve: kész lemondani, ha az államfő ismét szociáldemokrata politikusnak ad kormányalakítási megbízást.

Dragnea szerint ezt

úgy értelmezték, hogy Grindeanu bejelentette lemondását,

annál is inkább, mivel jelenleg olyan kormányt vezet, amelynek nincsenek miniszterei.

Ha Grindeanu nem terjeszti be hivatalosan lemondását, tisztségétől csak a parlament foszthatja meg. Ehhez a szociálliberális koalíciónak saját kormánya ellen kell bizalmatlansági indítványt beterjesztenie és megszavaznia.

A párttagságba kerülhet a miniszteri szék

Újságírói kérdésre válaszolva Dragnea elhárította ezt a lehetőséget, képtelenségnek nevezve, hogy a miniszterelnök politikai támogatás nélkül megpróbáljon tisztségben maradni.

A PSD mindenesetre elfogadott egy olyan határozatot, miszerint

megfosztják párttagságától azt a PSD-s politikust, aki miniszteri tisztséget vállal egy olyan kormányban, amelyet a PSD nem támogat.

Ezzel próbálják elejét venni annak, hogy Grindeanu a lemondott kormánytagok helyett más tisztségviselőket jelölve próbálja megtartani tisztségét. Ha nem a PSD-ALDE koalícióból jelölne minisztereket, a kormány megváltozott politikai összetételét a parlamentnek kellene jóváhagynia - figyelmeztetett Dragnea.

A kormánykoalíció döntéséről hivatalosan levélben értesítik az államfőt - zárta beszámolóját a PSD elnöke.