Menekült focisták között bújt meg egy terrorista Németországban

Vágólapra másolva!
Labdarúgó edzőként fiatal menekültek közé férkőző szélsőséges iszlamistát lepleztek le a németországi Hamburgban - közölte csütörtökön a tartományi rangú város alkotmányvédelmi hivatala.
Vágólapra másolva!

A leleplezett férfi menekültszállásokon szerveződött labdarúgó csapatok és egy hamburgi sportegyesület menekültekből álló labdarúgó csapatának edzőjeként, és esetenként tolmácsként tevékenykedett - közölte az esetről a tartományi város alkotmányvédelmi hivatala (LfV).

Az LfV megállapította, hogy Hizb ut-Tahrir (HuT) nevű, Németországban 2003 óta betiltott

szélsőséges iszlamista szervezet magas rangú vezetői közé tartozik.

Edzőként és tolmácsként igyekezett felkelteni a többnyire afgán származású fiatal menekültek érdeklődését a HuT ideológiája iránt - áll a közleményben.

Az alkotmányvédelmi hivatal értesítette a feltárt adatokról az érintett intézményeket, amelyek megszakítják az együttműködést a közleményben Mustafa H. néven azonosított férfival.
Az LfV szóvivője a Die Welt című lapnak elmondtam, hogy Mustafa H. tevékenysége "pontosan illeszkedik a mozgalom stratégiájához", amely szerint

a sporton keresztül kell új tagokat toborozni.

A HuT célja a világ valamennyi országának átszervezése egyetlen kalifátussá, amely az iszlám jogrend, a saría alapján működik. A cél eléréséhez elfogadható eszköznek tartja az erőszakot, antiszemita propagandát terjeszt, Izrael megsemmisítésére és zsidók legyilkolására buzdít.

Az LfV szerint a mozgalomnak Hamburgban nagyjából 140, többnyire afgán vagy török származású követője van.