Pénzmosásba keveredett a pakisztáni miniszterelnök

Navaz Sarif
Vágólapra másolva!
Navaz Sarif tagadja a vádakat.
Vágólapra másolva!

A tavalyi, Panama-iratok néven ismert offshore botrányban kiderült az is, hogy a kormányfőnek és hozzátartozóinak is vannak offshore cégei. Ezután többen vonultak utcára, hogy tüntessenek annak érdekében, hogy a miniszterelnök magától lemondjon, de ez nem történt meg. Végül az ellenzékiek egészen a legfelsőbb bíróságig mentek, és követelték Sarif leváltását. De a bíróság szerint nem állt elég bizonyíték a rendelkezésükre, hogy a miniszterelnököt elmozdítsák pozíciójából, ezért

újabb nyomozást kezdeményeztek az elnök és családtagjai ellen.

A bizottság már korábban kihallgatta Sarif két fiát azokkal az ingatlanokkal és cégekkel kapcsolatban, amelyeket a gyanú szerint a politikus egy korábbi, 1990 és 1993 közötti miniszterelnöksége idején az országból illegálisan kivitt és tisztára mosott pénzekből vásároltak.

Sarif és családja nem tagadja, hogy vannak offshore cégeik, de állításuk szerint ezek mind legalális pénzekből származnak.

A nyomozóbizottságnak július 20-ig le kell adnia az elkészült jelentést.

Ha bebizonyosodik, hogy piszkos pénzek állnak a háttérben, amiket a fiai titkos számláin helyezett el, akkor a bíróság elmozdíthatja pozíciójából.

Sarifot korrupcióval és adócsalással is vádolják azóta, hogy 2013-ban harmadszor megválasztották miniszterelnöknek, politikai ellenfelei folyamatosan követelik lemondását.