Bekamerázzák Ciszjordániát

2017.06.19. 10:46

Az izraeli hadsereg újabb térfigyelő kamerákat helyez el a ciszjordániai utakon és kereszteződésekben, valamint növeli a drónok számát, és a katonák sisakjaira és a katonai járművekre is újabb kamerákat tesznek.

Elsősorban a ciszjordániai zsidó telepek környezetét kísérik különös figyelemmel a hatóságok. Eddig több mint 1700 térfigyelő kamerával figyelték az érintett helyszíneket. A kamerák számának megnövelése azért történik, hogy a készülődő merényletekről azonnali információkat kapjanak.

Az utóbbi években jelentősen javult a Sin Bet izraeli belbiztonsági szolgálat és a katonai hírszerzés lehallgató képessége. Ez pedig erősen hozzájárult a Hamász és az Iszlám Dzsihád merényleteinek megelőzéséhez.

De az új korszak, 

a magányos merénylők időszaka új kihívást jelent

mert a palesztin terroristák általában egyedül, vagy kis helyi csoportokban, gyakran pontos felső utasítás nélkül készülnek a merényletekre.

A feltűnő helyekre kihelyezett és álcázott készülékek már több merényletet is dokumentáltak az utóbbi időkben. A kamerák rögzítették a tüntetéseken köveket dobáló fiatalok többségét is, akik az izraeli hatóságok szerint a későbbiekben több merényletre is készülhetnek.

A kamerák segítségével eddig legalább 2200 palesztint azonosítottak, akik közül 400-at elő is állítottak. Egy részüket adminisztratív elzárásra ítélték, a többieket pedig átadták a Palesztin Hatóság biztonsági szerveinek.