Kínának kémkedhetett egy volt CIA-alkalmazott

Vágólapra másolva!
Vádat emeltek a virginiai Alexandriában csütörtökön Kevin Mallory, a Központi Hírszerző Ügynökség egyik volt munkatársa ellen, mert titkos kormányzati dokumentumokat adott el Kínának.
Vágólapra másolva!

A 60 éves férfit a virginiai Leesburgben lévő otthonában tartóztatták le, a vád kémkedés és a szövetségi hatóságok félrevezetése.

Az információk „érzékenysége” miatt a hatóságok nem hozták nyilvánosságra, hogy milyen dokumentumokat adott el Mallory a kínaiaknak. Ha a vád igaznak bizonyul, ez lehet a CIA történetének egyik legkülönösebb kémkedési botránya, hiszen a hírszerzés egyik volt munkatársa követte el.

A vádirat szerint Mallory márciusban és áprilisban is Kínában járt. A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) kihallgatásán elismerte, hogy 25 ezer dollárért dokumentumokat adott el Kínának, azt azonban tagadta, hogy ezekben titkos információk lettek volna.

A kínaiul folyékonyan beszélő férfit egyelőre őrizetben tartják, pénteken döntenek arról, hogy szabadlábon védekezhet-e. Dana Boente alexandriai ügyész - aki az igazságügyi minisztérium nemzetbiztonsági részlegét is vezeti - az amerikai nemzetbiztonságra nézve különösen súlyosnak ítélte az ügyet.