Elfogták Luiz Carlos da Rochát, Dél-Amerika egyik legnagyobb kokainbáróját

Vágólapra másolva!
Harminc év bujkálás után sikerült elfogni Brazíliában Luiz Carlos da Rochát, Dél-Amerika egyik legnagyobb kokainbáróját - jelentette be a brazil rendőrség szombaton.
Vágólapra másolva!

A szövetségi hatóságok tájékoztatása szerint a „Fehér fejként” is ismert drogbárót az ország nyugati részén, Mato Grosso államban, Sorriso városában fogták el.

Da Rocha a bujkálás évei alatt kinézetét és személyazonosságát is megváltoztatta, Vitor Luiz de Moraes néven élt,

arcát pedig plasztikai sebészeti beavatkozással változtatta meg, hogy ne lehessen felismerni.

Az elfogásához vezető műveleten 150 rendőr dolgozott. Da Rocha őrizetbe vételekor a

hatóság mintegy 10 millió dollár értékben foglalt le ingatlanokat, luxusautókat és egyéb ingóságokat is.

A hatóságok szerint Luiz Carlos da Rocha hatalmas kokaintermelő és csempész bűnszervezetet irányított. A drogot Bolíviában, Kolumbiában és Peruban állították elő, és az Egyesült Államokban és Európában értékesítették. A nyomozók szerint a kokainbáró személyes vagyona a 100 millió dollárt is elérheti.