Tűzszünet Szíriában

Vágólapra másolva!
A szíriai hadsereg július 6-ig felfüggeszti harci műveleteit a déli tartományokban, ahol Izrael az utóbbi napokban a kormányerők állásait lőtte - jelentette be hétfőn a vezérkar a szíriai állami televízió beszámolója szerint.
Vágólapra másolva!

A közlemény szerint a fegyvernyugvás helyi idő szerint vasárnap déltől lépett hatályba a megbékéltetési erőfeszítések támogatására.

A szíriai hadsereg rendszerint akkor használja a megbékélés kifejezést, amikor megállapodásra törekszik a helyi fegyveresekkel, hogy szabad elvonulást kapnak, ha feladják a harcot.

Ez már a második egyoldalúan bejelentett tűzszünet

Az elmúlt két hétben ez már a második egyoldalúan bejelentett tűzszünet a damaszkuszi rezsim részéről. Az ellenzéki Szabad Szíriai Hadsereg ernyőszervezet kötelékébe tartozó Déli Front fegyveres csoport szóvivője ugyanakkor kétségeinek adott hangot, hogy a hadsereg és az Irán támogatását élvező szövetségesei tartani fogják-e magukat a harctevékenységek felfüggesztéséről szóló vállaláshoz.

A rezsim június 17-én tűzszünetet jelentett be, amely csak a déli fekvésű Deraa városát érintette az izraeli határon. A legfrissebb fegyvernyugvással a hadsereg ezt

kiterjesztette a déli Deraa, a délnyugati Kuneitra, valamint a délkeleti Szuveida tartományokra.

A lázadók a múlt héten indítottak egy sikertelen támadást a Golán-fennsík szíriai ellenőrzés alatt álló területének székvárosa, Baász ellen. Az izraeli légierő pedig egy sor megtorló csapást hajtott végre a szíriai hadseregnek a térségben lévő támaszpontjai ellen, miután szíriai területről több kilőtt lövedék csapódott be a Golán-fennsíknak az Izrael által 1967 óta megszállva tartott részében.