Moldovának reformokra van szüksége, hogy EU tagjelölt lehessen

Vágólapra másolva!
Moldovának a szükséges reformokra és a társulási szerződés végrehajtására kell összpontosítania, mielőtt az európai uniós tagjelölti státusért folyamodna - jelentette ki Johannes Hahn uniós bővítési biztos hétfőn Chisinauban.
Vágólapra másolva!

Az uniós biztos újságírók kérdésére válaszolva moldovai politikusok korábbi nyilatkozataira reagált. "A jelen helyzetben

Ezt gondolom, és úgy vélem, a következő választásokig terjedő időszakban erre kellene helyezni a hangsúlyt, aztán majd elgondolkodhatunk arról, hogyan tovább" - fogalmazott Hahn.
A moldovai, a georgiai és az ukrán törvényhozások házelnökei a nap folyamán közös üzenetben kérték az Európai Parlamenttől, hogy uniós tagságuk esedékességéről nyilatkozzon. Kiemelték, hogy a csatlakozási időpont ismertetésének "jó ösztönző hatása lehetne a reformok folytatására". Hahn az üzenettel összefüggésben megjegyezte: az államok szuverén joga ilyen lépéseket tenni.

Moldova, már jövőre tagjelölti státusért folyamodna

Mindhárom állam társulási szerződést írt alá az EU-val, de uniós csatlakozási perspektívájuk egyelőre bizonytalan. Moldova jövőre akar tagjelölti státusért folyamodni, de ehhez meg kell reformálnia igazságügyi rendszerét, és fel kell számolnia a burjánzó korrupciót.