Elhalasztották a vakációt az amerikai szenátusban egy törvény miatt

Vágólapra másolva!
Az amerikai szenátus kedden este nagy többséggel úgy döntött, hogy két héttel későbbre halasztja a nyári vakáció megkezdését, hogy megvitathassa és elfogadhassa az egészségbiztosítási törvényt.
Vágólapra másolva!

Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője azt mondta, a republikánus törvényhozók

július vége helyett majd csak augusztus harmadik hetében indulnak nyári szabadságukra.

A szenátorok csütörtökön ismét előterjesztik az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvény részleges visszavonásáról szóló, módosított javaslatukat, majd a jövő héten elvileg megkezdik a vitát az új törvénytervezetről.

Az egészségbiztosítás ügye megosztja a republikánusokat.

A törvénytervezetet a képviselőházban már elfogadták, a szenátusban azonban elvetették, és módosításokat követeltek az elfogadásához.

Ez meg is történt, ám néhány republikánus szenátor még így sem elégedett.

Egyesek szerint a törvényjavaslat túl engedékeny és megőrizné az Obamacare egyes elemeit, mások azonban azt kifogásolják, hogy túlságosan is kemény, és egyes állami támogatások megvonásával amerikaiak millióit fosztaná meg az egészségbiztosítástól.

A republikánus szenátorok - a The Hill című lap információi szerint - a héten már arról is beszéltek, hogy mi legyen, ha nem sikerül megszavazni az új egészségbiztosítási törvényt. A szenátorok egy része, köztük Mitch McConnell is, csütörtökön azt mondta, hajlandó lenne együttműködni a demokrata párti szenátorokkal abban, hogy ne visszavonják, hanem korrigálják az előző elnök nevét viselő Obamacare-programot.