Egyiptom a hét végétől nem ad beutazóvízumot katariaknak

Vágólapra másolva!
Egyiptom a hét végétől nem ad beutazóvízumot az országba érkező katari állampolgároknak - jelentették be kedden Kairóban, amely más arab országokkal együtt azzal vádolja a közel-keleti emírséget, hogy támogatja a terrorizmust.
Vágólapra másolva!

A csütörtöktől érvénybe lépő rendelkezés

nem vonatkozik az egyiptomiak katari házastársaira, és a katari diákokra,

akik az országba érkezéskor jogosultak a turista vízumra - közölte Ahmed Abu Zeid külügyi szóvivő.

A döntés hétfőn vált ismertté, amikor Számeh Sukri külügyminiszter találkozott kuvaiti kollégájával, Szabáh al-Hálid al-Hamad al-Szabáh sejkkel, aki közvetíteni próbál a Katar, illetve Perzsa(Arab)-öböl menti és más országok példa nélküli viszályában.

Sukri kitartott amellett, hogy Katarnak válaszolnia kell az arabok országok követeléseire,

amelyeket feltételül szabtak az emírség ellen június 5-én elrendelt embargó feloldására - derült ki a külügyi közleményből.

Szaúd-Arábia, az emírségek, Egyiptom és Bahrein a múlt hónapban szakították meg diplomáciai kapcsolataikat Dohával.

Gyakorlatilag blokád alá vették a szárazföldön csak Szaúd-Arábia felől megközelíthető félszigeten fekvő Katart, mert szerintük szélsőségeseket támogat, beleavatkozik szomszédai belügyeibe, aláássa a térség biztonságát és stabilitását.