Katétert talált a fagyiban egy kanadai család

Vágólapra másolva!
A dobozos jégkrém alján érte őket a kellemetlen meglepetés. Egy sor orvosi vizsgálat vár rájuk a következő néhány hónapban.
Vágólapra másolva!

A kanadai család vígan falatozott a szülinapi partira vett fagyiból, amikor az

apa ráharapott valami keményre.

Először azt hitte, pekándiót talált a jégkrémben, de amikor kivette a szájából, meglátta, hogy amit diónak hitt, valójában egy katéter – számolt be a gyomorforgató részletekről a BBC.

Érthető módon az apa nem akart kamerák elé állni, a történetet felesége mesélte el a sajtónak.

A teljes családnak vérvizsgálaton kell átesnie, hogy

teszteljék őket Hepatitis A, B, és C, valamint HIV-fertőzésre.

Az, hogy minden vizsgálatot elvégezzenek és az eredmények is megérkezzenek, hat hónapba telik.

A jégkrémgyártónál megígérték, hogy a készítési dátum alapján visszanézik a gyár biztonsági kameráinak felvételeit, így kiderülhet, hogyan kerülhetett orvosi eszköz a dobozba.