Tesztelték a laptopbombát egy amerikai repülőgépen

Vágólapra másolva!
Egy titkosszolgálati információk alapján felépített robbantótesttel végzett tesztek után vezette be márciusban az Egyesült Államok a laptoptilalmat tíz, főként közel-keleti repülőtérről az Egyesült Államokba induló légijárat fedélzetén - közölte John Kelly amerikai belbiztonsági miniszter.
Vágólapra másolva!

Az ATW Online légiközlekedési szaklap keddi információi szerint a miniszter erről a Colorado állambeli Aspenben beszélt egy biztonságpolitikai konferencián.

A miniszter szerint titkosszolgálati információkat kaptak egy olyan kifinomult, már létező eszközről, amely úgy néz ki, mint egy nagy személyes elektronikai eszköz, és

Az eszközt a megszerzett információk alapján az amerikai Közlekedésbiztonsági Ügynökség (TSA) és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) együttműködésével megépítették, majd tesztnek vetették alá, amely során egy már nem használt repülőgép kabinjába helyezték el azt a földön, a kabint pedig légnyomás alá helyezték.

A miniszter elmondása szerint

a robbanótest teljesen elpusztította a repülőgépet.

Emellett a minisztérium olyan információkat kapott, amely szerint

a közel-keleti repülőtereken lévő biztonsági rendszerek nem tudják ezt a fajta robbanó szerkezetet kimutatni.

Ezek után döntöttek úgy, hogy tíz, döntően közel-keleti repülőtérről induló járaton betiltják a mobiltelefonnál nagyobb elektronikai eszközöket a fedélzeten, júniusban pedig meghatározták, hogyan kell erősíteni az utasbiztonsági ellenőrzést a repülőtereken.

A laptoptilalmat azóta minden repülőtér esetében feloldották, az előírt szigorítások bevezetése pedig folyamatban van - írta az ATW Online.