Megmutatjuk Hamou Bachirt, ő akarta meggyilkolni a francia katonákat

Levallois-Perret, 2017. augusztus 9. A biztonsági erők tagjai egy gázolás helyszínén, Párizs Levallois-Perret nevű északnyugati elővárosában, ahol ismeretlen elkövető járművel a Sentinelle terrorellenes hadművelet keretében járőröző francia katonák közé hajtott 2017. augusztus 9-én. A szándékosnak ítélt cserbenhagyásos gázolásban hat katona megsérült, közülük ketten súlyosan. (MTI/EPA/Christophe Petit Tesson)
Vágólapra másolva!
Édouard Philippe francia kormányfő bejelentette, hogy azt a férfit fogták el Párizstól északra az autópályán, aki szándékosan katonák közé hajtott a fővárosban szerdán. Délután a nevét is közölték, Hamou Bachirnek hívják és 37 éves. Szerda reggel francia katonák közé hajtott egy ismeretlen Párizs egyik leggazdagabb elővárosában. A támadás reggel nyolc órakor történt, hat katona megsérült, közülük négyen súlyosan - tudatta a párizsi rendőrség. Terrortámadásra utal, hogy a terrorellenes katonai alakulat katonáit gázolták el. Fél 12-kor bejelentették, hogy a rendőrség antiterrorista csoportja nyomoz, vagyis terrortámadásnak nyilvánították a támadást. A támadó elmenekült, de délután elfogták. 
Vágólapra másolva!

A terrorista 37 éves, algériai, illegális migráns. Kiutasították Franciaországból, de bujkált. Nem tudják kihallgatni, mert elfogásakor többször is rá kellett lőni.

Forrás: AFP/Thierry Chappe

Édouard Phillipe francia kormányfő bejelentette, hogy azt a férfit fogták el Párizstól északra az autópályán, aki szándékosan katonák közé hajtott a fővárosban.

A brit hírügynökség egyik tudósítója látta a merénylethez valószínűleg használt gépkocsit, amelyet golyók lyuggattak át. A lövöldözésben megsebesült a gyanúsított, és egy eltévedt golyó eltalált egy rendőrt is.

Forrás: AFP/Philippe Huguen


Korábban megírtuk, hogy meglőttek és őrizetbe vettek a rendőrök egy férfit az autópályán, Franciaország északi részén, de még szerda kora délután nem volt világos, hogy ez összefügg-e a katonák ellen reggel Párizs közelében elkövetett támadással - jelentette a BFM TV francia hírtelevízió. Párizsban ugyanakkor "egybehangzó", de nem hivatalos források azt közölték, hogy

megtalálták azt a gépkocsit, amellyel feltehetőleg a reggeli gázolást elkövették,

és egy személyt elő is állítottak. Az autót a fővárostól északra, Calais felé vezető autópályán állították meg. A vezetőjére több lövést leadtak a rendőrök, és megsebesítették, mert el akart szökni.

Egy BMW hajtott a katonák közé

Az Operation Sentinelle terrorellenes művelet keretében 16 katona hagyta el a helyi laktanyát, amikor egy BMW nagy sebességgel közéjük hajtott. Hatan megsérültek, négyen súlyosan, a közeli katonai kórházba vitték őket. A súlyosabb sérültek töréseket szenvedtek a Le Figaro szerint.

A belügyminiszter, Gérard Collomb meglátogatta a két könnyebben sérült katonát a Percy katonai kórházban.

A Le Figaro arról számolt be, hogy abban az autóban, amivel az elkövető elmenekült be volt állítva egy olyan fontos funkció, ami alapján megtalálták (vélhetően GPS volt az autóban, ez alapján feltételezhető, hogy a kocsi lopott volt.). Több órás követés után az A16-os autópályán letartóztatták az 1980-ban született feltételezett tettest.

Katonák a merénylet helyszínén Forrás: AFP/Stephane De Sakutin

Gazdag elővárosban volt a merénylet

A terrortámadás Levallois-Perret-ben, Párizs egyik leggazdagabb elővárosában volt. Nizza után itt van a legtöbb térfigyelő kamera az utcán, így rengeteg felvétel van a támadóról.

A helyi polgármester, Patrick Balkany azt mondta a BFM hírtelevíziónak, hogy kétségtelenül szándékos támadás volt. A támadó elmenekült, a rendőrök nagy erőkkel keresik.

A rendőrség egy BMW-t keres, szemtanúk szerint a támadó a laktanya előtt várakozott - írja a Le Figaro. A támadó akkor hajtott a katonák közé, amikor járőrözni indultak a laktanyából.

A rendőrség szóvivője szerint az autó egyértelműen a csoport felé hajtott, de a támadás indítéka még nem tisztázott - írja a Sky News.

Levallois-Perret, 2017. augusztus 9. Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A Le Figarónak megszólalt egy rendőrségi forrás, aki azt mondta, hogy „Ebben a pillanatban nem tudjuk, hogy mi motiválta az illetőt. A terrorizmus, ittas vezetés, pszichiátriai problémák... Minden szál nyitva van.” A helyi rendőrfőnök azt mondta, hogy az, hogy a támadó lesben állt, majd nagy sebességgel a katonák közé hajtott, egyértelműen arra utal, hogy súlyos, szándékos támadás történt. Vagyis valószínű, hogy terrortámadásról van szó.

Egy sötét színű szedánt keresnek a rendőrök a környék térfigyelő kameráin.

A Telegraph információi szerint a rendőrség Párizsban és környékén ellenőrzi az autókat, de eddig nem találták meg az elkövetőt, nem tartóztattak le senkit az incidens kapcsán.

A kormány szóvivője, Christophe Castaner azt mondta, hogy minden erőt bevetnek, hogy megtalálják az elkövetőt vagy elkövetőket.

Két neve elhallgatását kérő rendőrtiszt azt állítja, hogy a hatóságok egy támadó keresésére koncentrálnak, de egyelőre nem zárják ki, hogy többen is részt vettek a merényletben. A térfigyelő kamerák vélhetően rögzítették az autó rendszámát, a hatóság reméli, hogy ez nagyban segít majd a keresésben.

A Sentinelle művelet keretében 2015-ben hozták létre Franciaországban a speciális terrorellenes alakulatot, amelynek katonái állandó jelleggel járőröznek a nagyvárosokban. Az ujjukat folyamatosan a géppisztoly ravaszán tartó katonák nagyon népszerűek, a járókelők rendszeresen megtapsolják őket.

Levallois-Perret, 2017. augusztus 9. Forrás: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

A támadás mindössze négy nappal az után történt, hogy az Eiffel-toronynál egy 19 éves mauritániai migráns Allah Akbart kiabálva késsel támadt egy katonára. Az Eiffel-tornyot akkor le is zárták. A katona lefegyverezte, a férfit letartóztatták.

Franciaországban 2015 novembere óta rendkívüli állapot van. Az utóbbi két évben 230 embert öltek meg dzsihadista terrortámadásban.