Gyilkossággal gyanúsítják a házi készítésű tengeralattjáró építőjét

Vágólapra másolva!
Svéd újságírónő halála kapcsán tartóztatták le a dán feltalálót, akinek relytéjes módon sülyedt el világrekorder tengeralatjáróa. 
Vágólapra másolva!

A 46 éves Peter Madsen dán feltaláló, búvárhajó-építő saját készítésű tengeralattjárója tisztázatlan körülmények között süllyedt el pénteken Koppenhága közelében. Madsent sikerült kimenteni a tengerből, ám a rendőrség rögtön őrizetbe is vette.

Azzal gyanúsítják: megölt egy svéd újságírónőt,

aki a hajótörés előtt a 18 méter hosszú, 40 tonnás UC3 Nautilus tengeralattjárón tartózkodott. Madsen tagadja a vádat és állítja: a hajója kapcsán cikket készítő újságírónőt még előző este partra tette egy szigeten a koppenhágai kikötőben.

Ám a nőt nem találják.

A búvárhajót egyébként azután kezdte keresni a dán haditengerészet két helikopterrel és három hajóval, hogy az újságírónő partnere jelezte a hatóságoknak: a hajón tartózkodó párja nem tért vissza a megadott időre. A hajó ezt követően a rádiójelekre sem válaszolt. A tulajdonost végül megtalálták a tengeren, majd a Koge-öbölben, hét méter mélyen fekvő tengeralattjáróhoz búvárok merültek le, de nem tudtak behatolni a hajóba, mert nagyon instabil.

A dán feltaláló 2008-ban közösségi finanszírozásból házilag épített, nyolc férőhelyes tengeralattjárója egyébként a maga nemében a legnagyobb a világon.