Késsel fenyegetett és túszt ejtett egy férfi Hollandiában

Hollandia, túszejtés, túszdráma
Hilversum, 2017. augusztus 17. Rendőrök az NPO 3FM holland közszolgálati rádió épületénél Hilversumban 2017. augusztus 17-én, miután késsel fenyegetőzött és túszt ejtett egy férfi az épületben. Közel másfél órás rendőrségi műveletet követően a férfit letartóztatták, a túsz sértetlenül kiszabadult. (MTI/EPA/Remko de Waal)
Vágólapra másolva!
Késsel fenyegetőzött és egy tússzal betört a közszolgálati rádió épületébe egy férfi Hollandiában.
Vágólapra másolva!

A holland rendőrség tájékoztatása szerint a biztonsági erők a reggeli órákban zárták körbe az épületet, miután egy férfi a parkolóban késsel megfenyegetett egy nőt.

Elragadta és betört vele a rádió épületébe.


Sajtóinformációk szerint a férfi a rádió egyik alkalmazottját is megfenyegette.

Az NPO 3FM holland közszolgálati rádió épületénél történt a túszdráma. Egyelőre nem lehet tudni, mi volt a férfi szándéka Forrás: MTI/EPA/ANP/Remko De Waal

A férfit másfél óra alatt elfogták. A túszt kórházba szállították, de nem sérült meg. A túszejtő

szándékai továbbra is ismeretlenek,

a rádióadásban semmi rendkívüli nem történt.

A helyi média úgy tudja, az incidens az után történt, hogy a rádióállomás egyik legnépszerűbb lemezlovasa, DJ Giel Beelen bejelentette, 19 év után távozik a rádiótól.