Újabb merénylet Spanyolországban, a rendőrök lelőttek öt terroristát

2017.08.18. 04:14

A katalán rendőrség agyonlőtt négy feltételezett terroristát egy éjszakai akcióban. Egy embert megsebesítettek és elfogtak - jelentette be hajnalban egy rendőrségi szóvivő. Néhány órával később a sérült ember is meghalt.

A tájékoztatás szerint a lelőtt emberek gázolásos merényletet követtek el a Barcelonától 120 kilométerre délre fekvő Cambrils tengerparti üdülőhely központjában, és hét embert megsebesítettek, kettőt közülük súlyosan. A rendőrség a nyomukba eredt, rajtuk ütött, és lelőtte őket. Négyen azonnal meghaltak, az ötödiket súlyos állapotban vitték kórházba, de nem sokkal később ő is meghalt.

A helyi média szerint a cambrilsi gázolók nekihajtottak egy rendőrautónak is, amellett, hogy járókelőket gázoltak el.

A rendőrség azt is közölte, hogy a gyanúsítottak robbanómellényt hordtak a testükön. Később, a mellények irányított felrobbantásakor kiderült, hogy azok hamisak voltak, nem volt bennük robbanóanyag.

Azt még vizsgálják, hogy milyen összefüggés van a csütörtöki barcelonai és az éjszakai cambrilsi merénylet között. Joaquín Forn katalán belügyminiszter azt mondta: a hét embert megsebesítő gázolásos merényletet ugyanúgy követték el, mint a barcelonait. Azt nem árulta el, hogy a hatóságok milyen más kapcsolatot látnak a két eset között. Megerősítette, hogy a barcelonai merényletben gázoló kisteherautó sofőrje még mindig szökésben van.

A város lakóit felszólították a hatóságok az interneten, hogy maradjanak otthon, ne menjenek ki az utcára, ne kockáztassák az életüket. Cambrils polgármestere, Camí Mendoza megdöbbenéssel beszélt a várost ért terrortámadásról, és megköszönte a biztonsági erők, különösen a katalán rendőrség gyors és hatékony közbelépését.

Egy év alatt ez a hetedik olyan terrortámadás Európában, ahol járműveket használtak fegyverként a merénylők.

Robbanás történt, meghalt egy ember

A katalán rendőrség tájékoztatása szerint még szerdán, a Cambrilstól délre fekvő Alcanar városában (Barcelonától 200 km-nyire délre) robbanás történt egy házban. Egy ember meghalt, hatan megsérültek. Az épületben nagy mennyiségben találtak gázpalackokat, valószínűleg az egyik helyiségben a gáz felhalmozódása okozta a robbanást. A rendőrség eredetileg külön kezelte az ügyet, de a barcelonai merénylet után úgy vélik, kapcsolat lehetett a cambrilsi támadók és az alcanari házban történt robbanás között. Azt feltételezik, hogy az épületben robbanóeszközöket készítettek.

Lehetett tudni?

Az El Pais úgy tudja, hogy a CIA két hónapja adott át információkat a katalán hatóságoknak egy várható merényletről, amelyben a terroristák lehetséges célpontjaként megemlítették a Las Ramblast is. Barcelona híres sétálóutcáján követték el a dzsihadisták az első csütörtöki támadást.

Az éjjel megöltek még egy embert

A spanyol rendőrség azt közölte, hogy Barcelonától északra, San Just Desvernben, egy rendőrségi ellenőrzőpontnál agyonlőttek egy embert, de az esetnek nincs köze a barcelonai terrortámadáshoz. Később azt közölték, hogy az útakadálynál nem az autó vezetője halt meg, hanem az autó utasa, akit halálra késeltek. Az áldozatot az autó tulajdonosaként azonosították. A rendőrség szerint az autó vezetője ölhette meg a tulajt, aki viszont elmenekült. Lehet, hogy mégis köze volt a csütörtöki barcelonai merénylethez.

Javier Zaragoza, a spanyolországi Legfelsőbb Bíróság főügyésze szerint sem a barcelonai, ​​sem a cambrilsi támadók korábban nem voltak ismertek a rendőrök előtt, nem szerepeltek a bűnügyi nyilvántartásban. Gérard Collomb francia belügyminiszter azt mondta: nem találtak jelet, ami arra utalna, hogy kapcsolat volt a mostani spanyol, és a korábbi francia merényletek elkövetői között.

Letartóztattak egy embert

A katalán rádió szerint Ripoll városában letartóztattak egy embert, aki kapcsolatba hozható a barcelonai és a cambrilsi terrortámadásokkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK