Mégis lehet magyar sérült vagy áldozat

2017.08.18. 06:36

A korábbi információktól eltérően mégis lehet magyar érintettje a barcelonai merényletnek.

A katalán régió belügyminisztériuma korábban azt közölte, hogy a 13 halálos áldozattal és 88 sebesülttel járó barcelonai merényletben a spanyolokon kívül további 21 ország állampolgárai sérültek meg vagy haltak meg. Akkor nem említették, hogy magyar érintettje is lenne a terrortámadásnak.

Ezzel szemben a spanyol polgári védelem szóvivője azt közölte, hogy a sérültek, áldozatok 18 országból érkeztek, és van közöttük magyar is. Azt nem részletezte, hogy milyen állampolgárságúak az áldozatok. 

Kerestük a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hogy meg tudják-e erősíteni az információt. Válaszukkal frissítjük majd a cikkünket.

Németek és egy belga az áldozatok között

Egy belga állampolgár biztosan van a halottak között - ezt a belga külügyminiszter, Didier Reynders jelentette be. Azt nem mondta, hogy összesen hány belga érintettje lehet a merényletnek. A spanyol média szerint a rendőrség megerősítette, hogy a halottak közül hárman németek, egyikük pedig belga állampolgár.

A francia külügyminisztérium állítása szerint 26 francia érintett a merényletben, közülük tizenegyen súlyos állapotban kerültek kórházba. Ma Barcelonába utazik Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter.

Egy hároméves gyerek is van az áldozatok között, közölte a spanyol média, de az ő állampolgárságát nem pontosították. A kórházban ápolt sérültek közül tizenöten vannak súlyos, kritikus állapotban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK