Még több katonát küld Amerika Afganisztánba

2017.08.23. 00:03

Nagyon hamar megkezdődik a csapatnövelés Afganisztánban - mondta Joseph Votel, az amerikai hadsereg Közel-Keletért felelős főparancsnokságának tábornoka kedden amerikai újságíróknak.

A tábornok becslései szerint néhány héten belül megkezdődhet a csapatbővítés.

Nekünk most az a fontos, hogy erőt mutathassunk fel a tálibokkal szembeni a harcokban - szögezte le. Joseph Votel tábornok James Mattis védelmi miniszter társaságában úton van Irakból Szaúd-Arábiába és a repülőn fejtette ki véleményét a delegációt kísérő újságíróknak.

James Mattis - aki bagdadi vizitje előtt Jordániában tárgyalt - elmondta a sajtókíséretnek, hogy "felhatalmazást kapott a csapatnövelésre". Hozzáfűzte: már fel is kérte Joseph Dunford tábornokot, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnökét, hogy tegye meg a szükséges előkészületeket a stratégia végrehajtásához.

Előbb megnézik a terveket

A miniszter azonban az újságírók kitartó kérdéseire sem volt hajlandó részletekbe bocsátkozni a csapatnövelés mértékéről.

Inkább nem mondok számokat, mert aztán később módosítanom kell - mondta a tárcavezető. Majd kifejtette: "előbb nézzük meg a hadsereg által készített terveket!"

"Kijelöltük a stratégiai célokat, most egyeztetni kell a részleteket és majd amikor ezt áttekintem, utána megnézem, hogy jelenleg hány emberünk is van a helyszínen, mindezt összevetem az új stratégiával, és majd akkor meglátjuk, hogy hány főre lesz szükség a csapatnöveléshez" - tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök hétfőn este az arlingtoni Fort Myer katonai támaszponton elmondott beszédében fejtette ki kormányzata új afganisztáni és tágabb dél-ázsiai stratégiáját. A beszédben Trump nem említett konkrétumokat a csapatnövelésről.