Robbanás a kijevi kormányépületnél, sérültek is vannak

Ukrajna, Kijev, robbantás
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat nem minősítette terrorcselekménynek a kijevi robbantást.
Vágólapra másolva!
A legfrissebb jelentés szerint hárman sérültek meg a detonációban, amely helyi idő szerint 13 óra 6 perckor (magyar idő szerint 14:06-kor) történt.
Vágólapra másolva!

A robbanás Kijev belvárosában, közel az ukrán kormányhivatalhoz történt. A tűzszerészek még vizsgálják, hogy pontosan milyen robbanószerkezet lépett működésbe.

A TSZN ukrán hírtelevízió esti híradójában arról számolt be, hogy az előzetes információk szerint vélhetően egy "hang-fény" oszlatógránátot dobtak ismeretlen elkövetők a járókelők közé.

Szemtanúk egy sérült nőt láttak az aszfalton feküdni, de a hírügynökségek szerint rajta kívül egy másik nő és egy férfi is megsérült, utóbbi a fején. A hírek szerint nincsenek életveszélyes állapotban. Kiderült, hogy egy Ukrajna Hőse érdemrenddel kitüntetett, ejtőernyős, mesterlövész katonának a felesége, anyósa és egy barátja sebesült meg. Utóbbi egy Facebook-bejegyzés szerint harcolt önkéntesként a kelet-ukrajnai fronton.

A kijevi robbantásban hárman sérültek meg. Forrás: AFP/Anatolii Stepanov

Az UNIAN ukrán hírügynökség arról számolt be, hogy egy szemtanú szerint a bombát Azerbajdzsán kijevi nagykövetségének egyik gépkocsijából dobták ki az utcára.

Ezt azonban a hatóságok nem erősítették meg. Szerhij Knyazjev, az ukrán rendőrség vezetője - aki nem sokkal az incidens után a helyszínre érkezett - azt mondta, hogy az ismeretlen támadók a Marijinszkij parkból dobták a robbanóeszközt.

Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szóvivője a 112 Ukrajina hírtelevíziónak nyilatkozva azt mondta, hogy

az esetet egyelőre nem minősítették a hatóságok terrorcselekménynek, hanem csak garázdaságnak.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat nem minősítette terrorcselekménynek a kijevi robbantást. Forrás: AFP/Anatolii Stepanov

A rendőrség szándékos emberölési kísérlet ügyében indított nyomozást. Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője szerint viszont nem kizárt, hogy terrortámadás történt.

A hírtévé internetes portálja emlékeztetett arra, hogy az SZBU előző nap nyilvánosságra hozta, vannak olyan értesülései, amelyek szerint terrorcselekmények várhatók a csütörtöki függetlenség napi ünnepségeken.

Forrás: AFP/Anatolii Stepanov

Ukrajnában ma ünneplik az ország függetlenségének 26. évfordulóját.

Csütörtökön délelőtt Kijev belvárosában katonai parádét tartottak. Ukrajna 4500 katonája mellett nyolc NATO-tagállam, valamint Grúzia és Moldova is felvonultatott katonákat a díszszemlén, amelyen részt vett James Mattis amerikai védelmi miniszter is.

Tegnap ugyanakkor a már említett UNIAN hírügynökség kormányközeli forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy kedden

Harkiv megyei látogatása alkalmával Petro Porosenko államfőt robbantásos merényletre figyelmeztették egy internetes híváson keresztül. A "női géphangot", illetve azt, hogy honnan érkezett a figyelmeztetőhívás, állítólag az ukrán titkosszolgálat nem tudta azonosítani.

Azonban az SZBU azt közölte, hogy trotil töltetű, detonátorral és időzítővel felszerelt robbanószerkezetet fedeztek fel a hatóságok a Kárpátaljával szomszédos, nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyeszékhely városban, egy fürdőhely melletti gyalogoshíd alatt. A tűzszerészek felrobbantották a szerkezetet.