Vonatok ütköztek Lengyelországban

Vágólapra másolva!
Személyvonat ütközött tehervonattal még szerda este Lengyelország északi részén. Húsz ember megsérült, köztük gyerekek, halálos áldozat nincs - közölték a hatóságok.
Vágólapra másolva!

Karina Stankowska, a helyi tűzoltók szóvivője elmondta, hogy a személyvonat 11 kocsijából 7 kisiklott.

Az egyik sérültnek súlyos az állapota.

A baleset után a vasút gondoskodott róla, hogy a többi utas folytathassa útját. Háromszázan voltak a Bielsko-Bialába tartó járaton.

A megyei hatóságok egyik képviselője a TVN24 tévé adásában elmondta, hogy négy embert hordágyon vittek el, a tűzoltók pedig kimentették az embereket a megrongálódott vasúti kocsikból. A vonaton több gyerek is utazott.