Észak-Koreai válság: Svájc kész közvetíteni

Vágólapra másolva!
Svájc képes lenne felvenni a közvetítői szerepet, csak hogy rendeződjön az észak-koreai válság- közölte Doris Leuthard svájci államfő.
Vágólapra másolva!

Svájc mivel régóta semleges álláspontot képvisel kiváló hely lehet a közvetítői szerep betöltéséhez, ám a válság rendezéséhez Kína és az Egyesült Államok is felelősségteljesebb hozzáállására lenne szükség.

- mondta a svájci államfő.

Az Észak-Korea körüli válság tovább súlyosbodott, miután Phenjan vasárnap bejelentette: sikeres kísérletet hajtott végre hidrogénbombával. Ez már a hatodik és minden korábbinál nagyobb erejű kísérleti robbantás volt, két erős földrengést is kiváltott.