Az azerbajdzsáni elit pénzmosodája eurómilliárdokat költött külföldi lobbizásra

Vágólapra másolva!
Azerbajdzsán 2012 és 2014 között 2,5 milliárd eurót, mintegy 775 milliárd forintot költött befolyásos külföldi tisztségviselők és szervezetek, többek között az Európa Tanács támogatására, illetve luxuscikkek vásárlására - derült ki kedden több nagy európai lap nyomozásának eredményeként.
Vágólapra másolva!

Az Organized Crime and Corruption Reporting Project (OCCRP) nevű, szervezett bűnözés és korrupció feltárásával foglalkozó nemzetközi oknyomozó szervezet és mintegy tucatnyi napilap, köztük a francia Le Monde, a német Süddeutsche Zeitung és a brit The Guardian közreműködésével készített, Laundromat (Pénzmosoda) címet viselő jelentés több mint 16 ezer azeri tranzakcióról rántotta le a leplet.

Ilham Aliyev azeri elnök tanácsadója, Ali Hasanov az AFP francia hírügynökség megkeresésére visszautasította "az alaptalan előítéleteken nyugvó, provokációval felérő" beszámolót,

amellyel szerinte "az Azerbajdzsán-ellenes erők" - pontosabban Örményország és a nemzetközi örmény lobbi - akarják befeketíteni az országot.

A Le Monde című francia lap úgy tudja, hogy a felfedett tranzakciókat - amelyek "kétségkívül csak a jéghegy csúcsát képezik" -

a Danske Bank nevű dán pénzintézet észtországi fiókján keresztül hajtották végre, négy, az azeri kormányhoz köthető, brit székhelyű fedőcég közreműködésével.

A szóban forgó vállalatokat már felszámolták - pontosított a The Guardian. A Danske Bank márciusban elismerte, hogy az említett időszakban észtországi fiókjában nem működtek megfelelően a pénzmosás felszámolását célzó eljárások.

A Le Monde szerint Baku a hegyi-karabahi konfliktus ügyében keresett támogatókat, valamint ezekből a pénzekből próbálta meg elhallgattatni az Ilham Aliyev elnök klánja által irányított politikai elnyomás bírálóit.

Az azeri kormány a pénzmosodáján keresztül állítólag az Európa Tanács közgyűlése több tagjának szavazatát is megvásárolta.

Az ügyben az Európa Tanács vizsgálatot indított, három szakértő megbízásával.
Az elkészült tanulmány egy olyan rendszert tár fel - folytatja a lap -, amely "kétes eredetű vagyonok tisztára mosását" szolgálta, valamint "a rezsim fényűző életmódjának finanszírozását és a külföld barátságának csengő aranyakkal való kifizetését".