Kivégzésszerűen gyilkoltak meg egy újságírónőt

2017.09.09. 09:55

Az 55 éves Gauri Lankes újságíró és aktivista a háza elé érve kiszállt az autójából, hogy kinyissa a kaput. Három férfi tűnt fel motorkerékpáron, és tüzet nyitottak. Gauri Lankest hét golyó találta el a fején és mellkasán, azonnal meghalt. Nem ez az egyetlen eset az utóbbi években, hogy egy aktivistát meggyilkolnak Indiában, aki vallási és etnikai kérdésekben toleranciát hirdet. Két nappal a halála előtt Gauri Lankes Twitteren közzétett egy fényképet, amelyen egy hindu és egy muszlim nő ugyanarról a banánlevélről eszik jókedvűen. Lehet, hogy emiatt a kép miatt kellett meghalnia.

India hatalmas és bonyolult ország. Nincsen nyílt polgárháború, ezért viszonylag keveset szerepel a hírekben, viszont a mindennapokban állandó a feszültség: minden etnikumnak, minden vallásnak megvannak a maga szélsőséges hívei, akik erőszakos cselekményekre is hajlamosak. Augusztus végén nemi erőszakért a bíróság elítélte egy nagyobb szekta vezérét, Gurmít Ram Rahim Szinget, és kétszázezer híve vonult utcára. Rátámadtak a rendőrökre, és az utcai harcoknak 38 halálos áldozata lett.

A függetlenség kivívásának vezérét, Mahatma Gandhit is egy szélsőséges nacionalista ölte meg, mert a hinduk árulójának tartotta. India első miniszterelnöke, Dzsavaharlal Nehru négy merényletkísérletet élt túl. Lánya, Indira Gandhi (nem rokona Mahatma Gandhinak) követte az ország élén, akit saját szikh testőrei öltek meg, mert keményen ellenállt a szikh függetlenségi törekvéseknek. A szikhek ötszáz éve alapított vallása sajátos keveréke a hindu és a muszlim tanoknak, sok fanatikus híve van. Indira Gandhit fia, Radzsiv Gandhi követte a miniszterelnöki székben, akit a függetlenségükért harcoló tamil merénylők öltek meg. 62 millió tamil él Indiában, ami máshol a világon hatalmas számnak lenne tekinthető, de Indiában nem az.

India nagyobb létszámú etnikumaiForrás: Origo

Ha minden etnikum és/vagy minden vallás függetlenséget kapna, akkor India darabjaira hullana széjjel. Csak egy olyan Indiának van esélye a jövőben, ahol erős központi irányítás van, de minden állampolgárt egyenlőnek tekintenek. Már ahhoz is brutális történelmi események kellettek, hogy erre egyáltalán esélye legyen Indiának. Amikor 1947-ben a britek kivonultak a gyarmatukról, vallási alapon két ország jött létre: a muszlim Pakisztán és a hindu India. A határ másik oldalán rekedt kisebbségek között rendezett mészárlások miatt milliószámra indultak útnak menekültek mindkét irányba, a történelem egyik legnagyobb népességcseréje zajlott le. Aztán 1971-ben még volt egy véres polgárháború, amelynek végén Pakisztán keleti része etnikai alapon önállósodott, így jött létre Banglades.

A mai Indiában a következő a vallási összetétel: hindu 80,5%, muszlim 13,4%, keresztény 2,3%, szikh 1,7% és 2,7% egyéb kisebb vallás. A hindu többségen belül azonban rengeteg ellentét van, mivel a hindu vallásnak nincsen alapítója, kanonizált szent könyve, kialakult hierarchikus rendszere, ezért a helyi hagyományokat követi mindenki,és ezerféleképpen értelmezik a hinduizmus alapelveit. India az utóbbi időben jelentős eredményeket ért el gazdasági téren, de további fejlődésének komoly akadálya lehet, ha nem történik meg a vallás és az állam világos kettéválasztása. Többek között a szekularizációért harcolt Gauri Lankes is. A kasztrendszer felszámolásáért, a nők egyenjogúságáért.

Forrás: Origo

Nemcsak a vallási, de a politikai viszonyok sem egyszerűek. A központi kormány és a 29 tagállam között állandó kötélhúzás zajlik, az utóbbi időben ebben a tagállamok voltak sikeresebbek, önállóbbak lettek Újdelhihez képest. A függetlenséget kivívó Indiai Nemzeti Kongresszusnak (INC) hosszú történelme van, jelenleg egyfajta balközép gyűjtőpártként lehetne definiálni. A 2014-es választásokat az Indiai Néppárt (BJP) nyerte, jobbközép pártként vezetve egy sok kisebb pártot tömörítő koalíciót. A koalíciós pártok között vannak regionális szervezetek, illetve szélsőséges hindu nacionalisták is. Gauri Lankes nyíltan bírálta a BJP kormányzását. Lehet, hogy ezért kellett meghalnia: hindu nacionalisták hallgattatták el.

Gauri LankesForrás: Origo

Gyilkosai szemében bűne lehetett még a naxaliták ügyében betöltött szerepe is. India valóban bonyolult ország, még maoista gerillák is tevékenykednek benne. 1967 óta létezik az alapítóról elnevezett naxaliták szervezete, akik kommunista elveket vallanak. Gauri Lankes részt vett annak a bizottságnak a munkájában, amely azon dolgozott, hogy a naxaliták hagyjanak fel az ötven éve tartó fegyveres harccal,és politikai pártként küzdjenek tovább a céljaikért.Gaurie Lankes a 12. században élt hindu bölcset, Basvannát idézte, aki Marxról mit sem tudva már arról írt, hogy minden ember egyenlő.

Gauri Lankes húgával, háttérben az apjuk képeForrás: Origo

Gauri Lankes kemény hangon bírálta a szerinte egyre diktatórikusabb eszközöket alkalmazó BJP-kormányt, több cikke miatt bírósági eljárás volt ellene folyamatban, az egyik perben hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték. Ő pedig szintén újságíró apjára hivatkozott, aki mindig szabadon bírálhatta Nehrut, Indira Gandhit vagy Radzsiv Gandhit. A Riporterek Határok Nélkül szervezet 180 országban vizsgálta a sajtószabadság kérdését, és India a 136. helyre került a listában. Gauri Lankes apja 1980-tól adta ki a saját magáról elnevezett hetilapot Karnataka állam fővárosában, Bengaluruban, az ott használt kannada nyelven. Gauri Lankes újságíróként kezdte az angol nyelvű The Times of Indiánál, de apjuk 2000-ben bekövetkezett halála után bátyjával, Indrazsittal átvették a Lankes Patrike szerkesztését. 2005-ben a testvérek összekülönböztek, és ettől kezdve Gauri saját lapot indított.

Narendra Dabholkar, M. M. Kalburgi, Govind PansareForrás: Origo

Narendra Dabholkar orvosként dolgozott, harcolt a vallásszabadságért, a kasztrendszer felszámolásáért, a társadalmi fejlődést gátló babonák ellen. 2013-ban motorkerékpáron érkező fegyveresek agyonlőtték. M. M. Kalburgi az ókori irodalom tudósa volt, könyveiben felhívta a figyelmet a hindu vallás ősi alapjaira rárakódott babonákra. 2015-ben ismeretlen motorosok agyonlőtték. Govid Pansare munkajoggal foglalkozott, segítette a nyomornegyedek lakóit, kiállt a különböző kasztokba tartozók által kötött házasságok mellett. Szintén 2015-ben gyilkolták meg a motorkerékpárral elmenekülő merénylők. A rendőrség egyik politikai gyilkosság tetteseit sem találta meg. Gauri Lankes szintén politikai aktivista volt, aki modern elveket hirdetett, szintén komoly népszerűségre és tekintélyre tett szert az indiai társadalomban. Aztán hozzá is megérkeztek a rejtélyes motorosok.

Onam-ünnep KeralábanForrás: Origo

Azon a bizonyos twitteres képen együtt eszik egy muszlim és egy hindu nő. Ahogy Indiában szokás: banánlevélről, kézzel. Ugyanarról a banánlevélről esznek, amely mindkét vallás szélsőségesei szerint tilos. A kasztrendszer elvei szerint nem hindu emberhez nem is szabad hozzáérni. A fotó egyébként Kerala államban készült, az Onam-ünnepen, ami egyszerre aratási ünnep, a sikeres betakarításért való hálaadás, és egyszerre az ott élő etnikum, a malajalam naptára szerinti újév, boldog köszöntése a kezdődő esztendőnek. Nem vallási ünnepről van szó, nincs kirekesztve belőle senki. Virágok díszítenek mindent, látványos felvonulás van és felhőtlen mulatozás egy hétig. Külön honlap csalogatja a turistákat. Mert India bonyolult ország. Vannak, akik a világ minden tájáról meghívják az embereket, hogy vegyenek részt az ünnepükben. Vannak, akik a kasztrendszer ellen szólókat képesek megölni is. És vannak olyan bátor emberek, mint amilyen Gauri Lankes volt, aki annak ellenére is kiállt a véleménye mellett, hogy tudta, az életét veszélyezteti vele.